CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Szügyben, Balassagyarmattól 5 km-re háromszintes plébánián, 17 fő részére táborozási lehetőség van.
Interjú Varga Lászlóval, a váci székesegyház karnagyával
Az 1938-ban Budapesten megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus 75. évfordulóján, egyházmegyei eucharisztikus kongresszust tartottak Vácott, az egyházmegye és a Stella Maris Alapítvány rendezésében, május 10-én és 11-én. A székesegyházat mindkét napon teljesen megtöltötték az egyházmegyéből és az ország különböző részeiből, papjaikkal együtt érkezett zarándokok, akik a Cancelláriumban imádásra kitett Oltáriszentség előtt ülve hallgatták az előadókat és a tanúságtevőket. A jelenlévő papok folyamatosan gyóntattak; pénteken egész éjszaka nyitva volt a templom az imádók előtt; éjfélkor Dr. Varga Lajos segédpüspök mutatott be szentmisét a zarándokoknak. Alább, a teljesség igénye nélkül, a konferenciabeszédekből idézünk föl pár gondolatot.2026. január 16. péntek
Gusztáv
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát....
Összes program »