Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, a Szentlélek kiáradását és az Egyház születését ünnepeljük. Ez a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amelyet az egyház minden évben a húsvét utáni 50. napon tart, azaz idén május 19-én.
Szita Tamásné Andrea után a Szolnokon dolgozó Dénesné Fekete Hédi klinikai lelkigondozó is megosztotta, milyen tapasztalatokat szerez a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatának munkatársaként a betegeket szolgálata során.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola váci campusa várja az érdeklődök jelentkezését hitéleti képzéseire - katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésre és kántor alapképzésre - 2024. május 31-ig.
Ezentúl a váci Fehérek-templomában (Győzelemről nevezett Szűz Mária-templom) is lehet rendszeresen szentségimádást folytatni minden pénteken 18-19 óra között a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Ebben az időpontban várják azokat a híveket a templomba, akik egy kis időt szeretnének a Szentség közelében csendesen imádkozva eltölteni.
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató