Elsőként Melinda gondolatait osztjuk meg, aki már tíz éve szolgál önkéntes beteglátogatóként Balassagyarmaton. „Eljött annak az időszaka is, hogy a nyugdíjba vonulásom gondolatával foglalkozzam, így kérdéseket tettem fel magamnak, hogy mivel töltöm majd ki a felszabadult időmet, hogyan alakulnak az emberi kapcsolataim? Ekkor még nem voltam nagymama. A nyugdíjas klub aktív vezetője lettem, hobbiként üvegfestéssel kezdtem foglalkozni, az elkészült tárgyakat elajándékoztam. De valami hiányzott. 2013-ban megakadt a tekintetem egy felhíváson: „Legyél önkéntes!”. Ez a gondolat vissza- vissza tért, így felhívtam a plakáton kiírt telefonszámot, melyet egy személyes megbeszélés követett. Munkakörömből adódóan emberekkel és bizalmas információkkal foglalkoztam, és tudtam, a kórházi szolgálatban is hasonló dolgok várnak rám. Éreztem, hogy vállalnom kell, hogy megtaláltam azt a valamit. Az egyházmegyei képzésen személyesen tapasztaltam meg a terület felemelő, de a buktató oldalát is, melyre fel is hívták a figyelmünket.

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház belgyógyászati osztályát választottam, mert voltam ott betegként évekkel ezelőtt, átéltem a kiszolgáltatott helyzetet. Életünket gyakran úgy éljük, hogy mással megtörténhet az, ami velünk sosem, egy illúzióban vagyunk, amely azonban egy pillanat alatt megváltozhat.

Nagy különbség van beteg és beteg között. Véleményem szerint a lelki nyugalomra is szükség van az orvosi ellátás mellett, így gyorsabb lehet a gyógyulás is. Szeretetet, kedvességet nem mindenki tud adni és befogadni, pedig fontos lenne. Az önzetlen empátia, a beleéléshez való képességem egy segítő megnyilvánulás, mely pozitív változást idézhet elő. Ez is a célom; kimozdítani a beteget a melankolikus állapotából. Ha sikerül, már jót tettem.

Megtapasztaltam a szolgálat során, hogy az első találkozásnál a bemutatkozás nagyon fontos, ahogy a mosoly, a szemkontaktus felvétele – így talán megnyílik a beteg, egy kicsit felvidul. Nem egyszerű a szolgálat, volt, hogy a könnyeimet nyeltem. Gyakran úgy alakul, hogy nem csak együtt vagyunk, hanem jelen is vagyunk mindketten, s nem számít, ha elszalad az idő. A betegek nagy százaléka idős, és azt tapasztalom, hogy ebben az un. civilizált világban nem tisztelik őket, még a családtagjaik sem, tisztelet a kivételnek. Nincs örök fiatalság, ezt nem szabadna feledni. Az öregkornak is meg van a maga szépsége, s jó esetben bölcsességgel társul, a ráncok a megtett út jelei. Az idősek a gyengéd szeretet erejét tudják átadni, ezt nem lehet tanulni, ez vagy értékrendünk, vagy nem.

A beszélgetés végén mielőbbi gyógyulást kívánva elköszönök, a beteg pedig megköszöni, hogy időt töltöttem vele, s meghallgattam. Ez örömmel tölt el - még akkor is, ha nehéz élethelyzetet vázolt fel -, mert sikerült a jövő felé, a gyógyulásra irányítanom figyelmét. A betegek mentális egészségének érdekében az őszinte mosolyt, az odafigyelést, az érdeklődést fontosnak tartom. Természetesen vannak, akik visszahúzódnak és bezárkóznak. Több férfi beteg nehezen kommunikál, pedig sokat segíthet a beszélgetés a gyógyulás útján. Vannak mogorva, vádaskodó emberek is. Az ő viselkedésüket is tiszteletben tartom, s elköszönök.

Úgy érzem, az osztályon az orvosok és nővérek elfogadnak. Mottóm, amit a kórházi szolgálat során is igyekszem átadni, hogy nem az számít, mit kaptál az élettől, hanem az, hogy mit kezdesz azzal, amit kaptál. A döntés mindig a saját kezünkben van. A mai nap a fontos, de nem a mának élek, a holnap a cél. Napomat egy fohásszal kezdem: „Istenem, vezess a mai napon is, segíts, hogy bölcsen vigasztalást tudjak nyújtani embertársamnak. Köszönöm, hogy vigyázol rám! Ámen.”

Benyomásait Patkó Katalin, Csörgő Istvánné, valamint Koncz Imréné is megosztotta, akik mindhárman a szolnoki Hetényi Géza Kórházban szolgálnak. „2015 februárjában lettem önkéntes beteglátogató” – meséli Katalin. „Előtte sem volt tőlem idegen a betegekkel való foglalkozás, beszélgetés. Szakmámból eredően sokat voltam ebben a közegben, és szeretek segíteni, meghallgatni másokat. Mindezeken kívül a közösséghez való tartozás is jó, mert így nyugdíjasan is jó lenne, ha nem szakadnék el az emberektől. Bízom benne, hogy még sokáig segíthetem a betegek lelki gyógyulását.”

Csörgő Istvánné szintén nyugdíjba vonulása után csatlakozott a beteglátogatók csoportjához. „Személyiségemtől soha nem állt távol az önzetlen segítségnyújtás, a karitatív tevékenység. Nyugdíjas éveimben is kerestem a lehetőséget, kérve az Urat, készítsen fel arra, hogy segíteni tudjak a szükségben lévőknek. Volt tanítványom révén ismerkedtem meg Kissné Marcsi lelkigondozóval, ettől kezdve pedig rendszeres látogatója lettem a kórházi kápolnának, ahol az egyéni beszélgetések, imádságok, a meghitt környezet lelket erősítő hatással voltak rám. Köszönöm az Úrnak, hogy bátorítást, erőt adott a mindennapi feladatok elvégzéséhez. 2018 óta vagyok a Szolgálat tagja, közösen látogatjuk a különböző osztályok betegeit, misére hívunk és kísérünk. A látogatások előtt kérem az Urat, hogy adjon erőt, hogy segíteni tudjak. Ez a segítség lehet egy mosoly, egy együttérző tekintet, beszélgetés családról, betegségről, Istenről. Maga a hallgatás is nyújthat segítséget. Amíg erőm, egészségem engedi, szeretném szolgálni a rászorulókat.”

Koncz Imréné maga is feküdt betegként kórházban, és úgy érzi, ez a tapasztalat később segítette őt önkéntes munkája során. „2019-ben kaptam befogadást a Szolnoki önkéntes beteglátogatókhoz. A felkészítés során, ami egyben szép lelki élmény is volt, Kissné Marcsika az elméleti -gyakorlati tapasztalatokat is bemutatta. A betegségem során a másik oldalról is megtapasztalhattam a szolgálat jelentőségét, így teljesedett ki a felkészítésem. A legfontosabb megtapasztalásom, hogy a betegség egyes stádiumában különbözőek nem csak a testi, de a lelki szükségletek is, a teljes nyitottságtól az elzárkózásig. Most értettem meg a betegek részéről az elutasítást, amit a látogatásaim során értetlenül és nehéz szívvel éltem meg. Ezért a megtapasztalásért nagyon hálás vagyok a Mennyei Atyának. A Szolgálattól testvéri szeretetet, bátorítást, hitet kaptam a gyógyulásban, sok közös szentmisét, imát, amiért szintén hálás vagyok. Szuper vezetőt és csapatot is kaptam, ahová jó tartozni, ahová vágyakozom. A sok szép lelki kincset, a betegségemből megtanultakat szeretném a szolgálatommal átadni. Szeretnék a közösségben hasznos, aktív tagként tenni, a Jó Istent szolgálni. Imáimban kérem, hogy segítse ezt a lelkes kis csapatot, akik nélkül szegényebb, sivárabb lenne ez a hatalmas kórház.”

A korábban megosztott tapasztalatokat ide kattintva olvashatják el!

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata augusztus 31-ig várja azok jelentkezését, akik beteg embertásaikon keresztül Krisztussal szeretnének találkozni és segíteni szeretnék őket az önkéntes szolgálatukkal.

Az önkéntes képzés 5 alkalmas, ebből az első alkalom egy központi, egésznapos képzés. Ezt követik a helyi, intézményekhez kötődő alkalmak a lelkigondozók vezetésével. A képzés ingyenes, elvégzése nem kötelez az önkéntességre egyik fél részéről sem. A jelentkezés feltételeiről és egyéb információkról ide kattintva értesülhet bővebben!