Hogy néz ki a gyász folyamata, min megy keresztül egy gyászoló?

A gyász a lélek válaszreakciója a veszteségre. A veszteséget minden gyászoló átéli, de az, hogy a lélek hogyan reagál, nagyon sokféle lehet. Az emberek többsége szomorúsággal, hiányérzettel küzd, amely akár a fizikai fájdalomig tud erősödni, aztán szépen lassan, ahogy hozzászokik az illető a helyzethez, enyhül a fájdalom. Általában az szokott nehézséget okozni, amikor váratlan, egyéb érzelmek is feljönnek a gyászolóban, amelyekre nem számított. Ilyenkor megijed, azt érzi, hogy valami nincs rendben vele. Egyedül érezheti magát, elveszettnek, és nincs eszköze arra, hogy mit tegyen ebben a helyzetben.

Mennyiben változott az idők során a gyász társadalmi megítélése?

Régen a szokások megmondták, hogy hogyan kell viselkedni a gyász idején, de ma már – egyrészt szerencsénkre, másrészt szerencsétlenségünkre - nem ilyen világban élünk. Szerencsétlenségünk, mert az előírások elvesztésével a kapaszkodókat is elveszítettük, ugyanakkor szerencsénk is, mert az emberek egy része szeret tudatosan élni, odafigyelni a lelki dolgokra, és ők teret kapnak arra, hogy egyéni módon dolgozzák fel a fájdalmukat azáltal, hogy nem kötelezik őket számukra esetleg nem gyógyító vagy káros hatású rituálékra. Napjainkban az emberek megengedőbbek a gyászolókkal szemben, régen azonban nem volt ez így. Azoknak, akik rossznak élik meg, hogy ma már nem erősek a szokások, a társadalmi előírások, a gyászcsoport abban segít, hogy együtt rítusokat keresünk, összefoglaljuk azokat a módszereket, amelyek más gyászolóknak beváltak. Így egyrészt találhatnak kapaszkodókat, ugyanakkor azt is láthatják, hogy mások hogyan gyászolnak. Ebből erőt meríthetnek, a tapasztalatot pedig felhasználhatják saját gyógyulásuk érdekében.

Vannak olyan típusú személyiségek, akik szeretik a saját útjukat járni, vagy csak képesek a gyászukra kívülről rátekinteni. Nekik is támogató közeget nyújthat egy sortárs közösség, segíthet akár abban, hogy ne érezzék furcsának magukat mondjuk azért, mert a gyász idején sem hagyják abba a hobbijukat. A körülöttem élők talán nem értik, miért járok táncórákra egy szerettem halála után, azt gondolják, hogy ezt a tevékenységet igazán félretehetném pár hónapra, de én nem fogom abbahagyni mások furcsállása miatt, mert a tánc által is gyógyulok. Megengedem magamnak azt, hogy erőt merítsek az élet boldog pillanataiból, annak ellenére, hogy gyászolok. Míg régen a gyászolónak kötelező gyászos arcot illett öltenie, és megszólták, ha nem ennek megfelelően viselkedett, ma már ez nincs így. Van, aki ettől még zavarba jön, és támogatásra van szüksége, és van, aki tud élni a lehetőséggel, kipróbál új dolgokat, hogy lássa, mi segít neki a gyógyulásban.

Hogyan épül fel a csoport tematikáját nézve?

Én a Napfogyatkozás Egyesület protokollja szerint vezetem a gyászcsoportokat, ez a módszer a 8-12 alkalmas gyászcsoportokra fókuszál. A gyászcsoport csak egy ideig kíséri a gyászolót, addig, amíg megtapasztalja a saját lelkivilágát, amíg „partra vergődik”, amíg megérzi, mennyire fontos és gyógyító az, hogy emberi közösségbe tartozik. Vagy ha közösségbe nem is, de képes felfedezni, hogy igenis vannak körülötte olyan emberek, akik nyitottak arra, hogy kapcsolódjanak hozzá, és ezek az emberek tudnak neki segíteni, akár az élet gyakorlati dolgaiban, akár csak abban, hogy lelki támaszként mellette legyenek. Nagyon sok gyászoló nem mer a gyászával más emberek felé fordulni, mert attól fél, hogy túlterheli a környezetét. És az emberek nagy részét valóban túlterheli, de róluk egy idő után érzékelhető, hogy bezárnak. Másrészt pedig igenis vannak, akik már megtapasztalták a gyászt, magukban rendeződött a folyamat, és tudnak segíteni. Ezeket az emberi kapcsolatokat segítünk feltérképezni a gyászcsoportban. Ezenfelül olyan módszereket próbálunk ki együtt, amelyek erőforrásul szolgálhatnak. A gyász borzasztóan leszívja az embert, és ilyenkor a lelkünk annyira a megküzdéssel foglalkozik, hogy nem nagyon marad szabad kapacitásunk arra, hogy belegondoljunk, mire van szükségünk, mi esne jól? A gyász krízishelyzet, amely során az életben eddig felhasznált eszközeink akadoznak, ezért újakat kell kipróbálnunk, és a gyászcsoportban erre is van lehetőség.

Hogyan kell ezt elképzelni, miről is van szó? Például arról, hogy a legtöbb embernek van hobbija; saját magamat hozva példaként, én nagyon szeretek gyöngyöt fűzni, ez a tevékenység meditatív hangulatba tud ringatni, és a lelkemnek van ideje pihenni közben. Kitapasztaltam, hogy számomra olyan lelki töltetet ad a gyöngyfűzés, hogy igenis be kell építenem a napomba ahhoz, hogy életben maradjak. A csoportban segítünk megtalálni a gyászolók életében azokat a töltekezési helyeket, pillanatokat, amelyre azt mondhatjuk, hogy ebből csinálj sokat! Ősszel az emberek elkezdenek Béres-cseppet szedni, hogy védjék az immunrendszerüket, és épp így, a gyászolónak oda kell arra figyelnie, hogy lelki vitaminokat szedjen, mert lelkierő hiányában van.

Vannak olyan gyászolók, akik azt mondják, hogy nagyon pörgős életet élnek, lefoglalja őket a család, a gyerekek, a munka, ezért nincs idejük a hétköznapokban a gyászukkal foglalkozni. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ha azt teljesen becsomagolják és elteszik a szőnyeg alá, később fel fognak benne bukni. Ők azért járnak a csoportba, hogy kéthetente megéljék azt, hogy beszélhetnek a fájdalmukról, rátekinthetnek arra, és így szépen lassan kimerik ereszteni a palackból. Vezetőként támogatom a csoporttagokat abban, hogy valódi közösségként működjenek, azaz ne csak kéthetente kapcsolódjanak egymáshoz.

Korábban említette, hogy mindegyik gyászfeldolgozócsoport egy kicsit másként működik, és a váci csoportnak is van különlegessége.

A váci csoport különlegessége, hogy - hasonlóan néhány külföldi példához - nem zárul le 8 alkalom után, hanem folyamatosan működik az év nagy részében. Zárt csoportként működik, és évente néhányszor "kinyit", ekkor befogadunk új tagokat, és elbúcsúztatjuk azokat, akik már tudnak a saját útjukon nélkülünk továbbmenni. A mostani csoport november második felében fog búcsúztatni és újakat befogadni. Minimum 4-5, maximum 8-9 fő az, akit egy csoportvezető igazán hatékonyan, ilyen jellegű közösségben segíteni tud. Kéthetente két órára találkozunk.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a csoport nemcsak az Egyházhoz közel álló emberek számára nyitott, mindenkit szeretettel várunk. Csoportvezetőként semleges személyként vagyok jelen, minden ember hitvilágát elfogadva, és ezáltal azt a példát mutatom, hogy nyitottsággal fogadjuk azt, amit a másik mond. Hívő és hívő ember között is van nézetbeli különbség, az a tapasztalatom ugyanis, hogy ha van öt katolikus a csoportban, akkor ők öt féleképpen hiszik el, hogy van-e mennyország, vagy nincs. Sokak, bár elvben tudják, hogy létezik az örökélet, ez a tudat lelkileg nem tud nekik kapaszkodót nyújtani. A csoportba megérkezve aztán megtapasztalhatják Isten szeretetét más embereken keresztül, és ahogy ez a szeretet eléri őket, elkezdenek felolvadni. Tehát a többség nem „kész hittel” érkezik ide, azért sem, mert a gyászban könnyen mélyre csúsznak az emberek. Vannak, akik sokkot kapnak, amikor elveszítik egy szerettüket, és nem az az első gondolatuk, hogy Isten majd segít. Sok idő kell, mire magához tud térni valaki, hogy egyáltalán kitapogassa, hogy hol is van ebben a sötétségben Isten? A csoport abban is tud segíteni, hogy addig, amíg mindenki meg nem találja a saját hitét, kapaszkodóját, tartja lelkileg a tagokat.

Tapasztalom, hogy hívő és nem hívő emberek hihetetlen módon tudják egymást gazdagítani. A gyászolók olyan nyílt lelki sebbel élnek, amitől mi a hétköznapokban védjük magunkat. Ugyanakkor ez a seb lehetőséget teremt a mély kapcsolódásra, a találkozásra; a gyászcsoport alkalmain olyan kegyelmi pillanatokban van részünk, amelyet egy hívő ember is ritkán él meg. Épp így, a hitről is olyan megnyílások történhetnek, amit a gyászolók - saját bevallásuk szerint -még hívő közösségeikben sem tudnak megtenni. Az életnek felettébb különleges dimenziója az, mikor egyszer csak a halál kapujában találjuk magunkat.

A szeretett személy elvesztését követően időben mikor ajánlott csatlakozni egy ilyen csoporthoz?

Azt javasolják a szakemberek, hogy a halálesettől számítva teljen el két hónap, de két évnél ne több. Az utóbbi határt én is szigorúan betartom, mert akinek már másfél évnél régebbi a gyásza, az nem csoportban tud a leghatékonyabban gyógyulni. A két hónapot viszont nem tartom ennyire szigorúan.

A csoportba való jelentkezés folyamatos. A bekapcsolódás előtt minden jelentkezővel elbeszélgetek legalább egy alkalommal, és a beszélgetés során alakul ki bennem, hogy az illetőnek valóban a gyászcsoportban való gyógyulásra van-e szüksége. A gyászfeldolgozó csoport egy sorstársi közösség, ide annak érdemes jönnie, aki azt tapasztalja magán, hogy gyógyítóan hatna rá, ha olyan emberek között lenne, akiknek nem kell magyaráznia, hogy mit érez. Ha valaki vágyik egy olyan társaságra, ahol a gyászát nem kell eltitkolnia, hanem amikor feljön benne, jó mélyen át lehet beszélni, várjuk szeretettel a jelentkezését.

Fekete Ágnes

További információkat a csoportba való jelentkezés kapcsán ide kattintva érhet el!