CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Április 5-én, szombaton Robert Colquhuon, a 40 nap az életért kampány nemzetközi vezetője ellátogatott a kistarcsai szolgálatban résztvevő önkéntesekhez, akik hamvazószerda óta minden kedden és szombaton a Flór Ferenc Kórház előtt imádkoznak a megfogant életek védelméért és a válsághelyzetbe került édesanyákért. A kampányigazgató együtt imádkozott a jelenlévőkkel, és az imában való kitartásra buzdította őket.A 40 nap az életért életpárti kampány, melynek célja, hogy ima, böjt és békés jelenlét révén felhívja a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik. A mozgalom 2007 óta hirdet világszerte böjtöt és imádságos kiállást azokon a helyeken, ahol abortuszokat végeznek. Idén hazánkban 11 helyszínen gyűlnek össze a 40 nap az életért mozgalom önkéntesei, köztük Kistarcsán is.
Robert Colquhuon, a kampány nemzetközi vezetője április 5-én több magyarországi helyszínre is ellátogatott - Kistarcsán a hívekkel együtt imádkozta el az életvédő rózsafüzért. „Nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy a kezdeményezés elindítója ellátogatott hozzánk. Nagyon barátságos volt, sok áldást kívánt és bátorított minket, hogy folytassuk az imádságot” – mesélte az egyik önkéntes, aki azt is megosztotta, hogy a városban közel 50 fő csatlakozott a szolgálathoz.
A kampányigazgató látogatása során erősítette az imádkozókat, hogy bízzanak abban, Isten az ő erőfeszítéseiken keresztül is tud munkálkodni. Nemzetközi kitekintést is adott, így elmondta, hogy hazájában, az Egyesült Királyságban szabályos üldöztetésnek vannak kitéve az életvédők. „Legutóbb nyilvános helyen való imádkozás miatt négy embert letartóztattak, ezzel pedig nagy médiavisszhangot teremtettek ügyüknek.” Beszámolt sikerekről is; az Egyesült Államokban és Olaszországban abortuszt végző központok zártak be, a Fülöp-szigeteken pedig elindult a 40 nap az életért mozgalom.
Az imaszolgálat április 13-án ér véget, ősszel pedig ismét megrendezésre kerül.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »