CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
2018. május 31.-én, csütörtökön, délután 5 órakor (17 óra) rövid ünnepség keretében veszi át Dr. Beer Miklós megyéspüspök a kivitelezőtől (UTI Kft.) az egyházmegye elkészült „Püspöki és Káptalani Levéltárát”.A másfél évszázados török megszállás alatt teljesen tönkrement Levéltár hivatalos iratai és dokumentumai szinte teljesen elpusztultak. Az ezt követő II. Rákóczi Ferenc szabadságharca, valamint járványok, tűzvészek súlyos nyomorúságukat követő szatmári béke után, 300 évvel ezelőtt, 1718-ban gr. Althann Mihály Frigyes bíboros váci püspökségével következett el az az idő amit halála után 1734-től 1756-ig unokaöccse gr. Althann Mihály Károly érsek, püspök, majd őket követően a nagy gr. Migazzi bíboros főpásztorunk 25 éves kormányozása koronázott be.
Ez időben tízszeresére szaporodott városunk lakossága és épült ki a Magyar Dunakanyar barokk fővárosa Vác.
Az új korszerű levéltárral belvárosunk műemléki környezetbe illő középülettel gyarapodott.
Az ünnepségünkre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.
Fotó: Klamár Zoltán
Váci Egyházmegye
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.
A váci Ars Sacra Fesztivál szeptember 12-én kezdődik a Március 15. téren zenei programokkal.
Szeptemberben ismét különleges kulturális és lelki élményekkel várja az érdeklődőket az Ars Sacra Fesztivál Vácon. A programsorozat idén is gazdag kínálattal – lélekemelő koncertekkel, személyes tanúságtételekkel, könyvbemutatóval és inspiráló találkozásokkal – hívja közös megélésre a művészet és a hit iránt fogékony látogatókat.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »