CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
A film korunk egyik legmeghatározóbb kérdését bemutató amerikai játékfilm. Megtörtént eseményeket feldolgozva mutatja be egy nő bámulatos változását. Abby Johnson világéletében a bajbajutott nőkőn szeretett volna segíteni. 22000 abortuszban segédkezett és számtalan nőnek adott tanácsot. Szenvedélyesen kiállt az abortuszok mellett, így válhatott a Planned Parenthood szóvivőjévé, igazgatójává. Küzdött a szívügyének megfelelő törvények megalkotásáért. Mindaddig, míg egy nap valami olyat látott, ami mindent megváltoztatott.
Az Úrnapja Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. Szentháromság ünnepe utáni csütörtökön, Magyarországon a következő vasárnapon tartott főünnep, idén június 19-én ünnepeljük. Az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az Úrnapja. Az ünnepi szentmise után körmenettel folytatódik a liturgia.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »