CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Szeretettel hívunk a Váci Egyházmegye nyári dicsőítő kurzusára, amely váci Althann Konferenciaközpontban kerül megrendezésre, 2013. július 8-12.
Az Irgalmas Jézus Öt Szent Sebe ünnepe A Magyar Pálos Rend márianosztrai Magyarok Nagyasszonya bazilikájának főbúcsúja.
"Hitetlen Tamás" szoktuk volt mondani - de Istennek hála, ma már egyre kevésbé. Tamás a Tizenkettő egyike volt, biztosan csak annyit tudunk róla , hogy ikerként született (az evangéliumok Didümosznak, azaz Ikernek nevezik). Alakját főként Szent János örökíti meg, aki megemlékezik arról, hogy tanítványként a halált is vállalta a volna a Jézussal való közösségért, az utolsó vacsorán mondott szavairól és arról, hogy a puszta hírre nem hitte el Jézus föltámadását, amikor azonban az Úr neki is megjelent, megindulva tett hitvallást: "Én Uram, én Istenem!" Legendája szerint Tamás Indiában és Perzsiában térített élete végéig; az indiai Tamás-keresztények tőle eredeztetik hitüket és közösségüket.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »