CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A Váci Egyházmegye Előkészítő Szemináriuma az Észak-Dunamenti régió fiataljaival együtt Hivatás-napot, találkozót szervez a Megszentelt Élet évében, Kismaroson, a Ciszterci Nővérek monostorának területén, 2015. május 9-én, szombaton. A nap témája a döntés és a megszentelt élet, amelyről a három főbb hivatásnak megfelelően, három fórumon lesz szó: kispapokkal, nővérekkel és házas-, jegyes-párokkal.A találkozó, miként Isten hívása is, mindenkinek szól, függetlenül attól, hogy milyen hivatást érez magáénak. Szeretettel várunk ezért egyházmegyénkből minden 14 év fölötti fiatalt, minden ifjúsági közösséget vezetőjükkel, hitoktatójukkal, lelkipásztorukkal. A találkozó folyamán betekintést nyerhetnek a „Kafarnaum Ház” életébe.
A találkozó reggel 9,30-kor kezdődik. A sportos, kirándulós, játékos délutánt 16,00-kor zárjuk. Étkezésre szendvicsről és meleg teáról gondoskodunk. Kérjük a kedves paptestvéreket, bátorítsák egyházközségeik fiataljait, küldjék őket, és ha tehetik, maguk is kapcsolódjanak bele találkozónkba!
A létszám miatt segítség, ha előre jelzik részvételüket a következő e-mail címen:
fejerdy.aron@vaciegyhazmegye.hu.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Időpont: 2026. szeptember 26-án, szombaton2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »