CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Az előző évek gyakorlatának megfelelően minden paptestvéremet szeretettel várom a szentmisére, valamint az azt követő ebédre. Kérem, aki csak teheti, vegyen részt a szentmisén, hiszen itt megújítjuk papi ígéreteinket és Krisztushoz, az Örök Főpaphoz való elköteleződésünket. Várom a testvérek visszajelzését március 25-ig, e-mailen: iroda@vaciegyhazmegye.hu, vagy a 27/814-116-os telefonszámon. Továbbá kérem, azon paptestvéreimet, akik gépkocsival érkeznek, hogy parkolás céljából szíveskedjenek a Galamb utca, valamint a püspökség udvarát igénybe venni. A püspökség előtti parkolót is lehet használni parkoló kártya ellenében, melyet a portán szíveskedjenek kérni.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Időpont: 2026. szeptember 26-án, szombaton2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »