SANTIAGO ÉS A GYALOGLÁS
Milyen furcsák az Isten útjai nekünk, embereknek. Megszületik az istenadta va­la­hol Betszaidában; felnő; halász lesz belőle, merthogy ott van a Ge­ne­zá­ret tava; ebből lehet megélni; és az apja, Zebedeus letörné a de­rekát, ha nem az ősi mesterséget folytatná, hanem – mondjuk – uta­zá­si irodát nyitna a jeruzsálemi zarándokoknak.

Járja hát a tavat – azt a harminc lépést hosszában és tizennyolcat ke­resztben, amekkora a bárka. Mígnem egyszercsak jön egy teveszőrös esszénus, és hirdetni kezdi, hogy ne őreá figyeljenek. És tényleg, jön egy próféta Názáretből, és agyő, halászat! Helyette gyaloglás rogyásig, amelynek törődését csak az örök élet Igéi enyhítik, amiket útközben hallhat. Morog is az öccsével együtt, a Mester el is nevezi őket Boan­ergész­nek, ami az egyik kegyes fordításban „Menny­dörgés fiai”-t, az ugyanolyan kegyes másik fordításban pedig „Babevők”-et jelent. A részletek ismertek – alig telik el tíz év, s már ő Jeruzsálem püspöke; még négy év, s már ő az első vértanú apostol.

Teste úgy kerül Hispániába, mint Pilátus a krédóba; ő csodálkozhat legjobban, miként lett a vándorok, a kalaposok, a kötélverők és almáskertészek védőszentje, kezében már nem hallal, hanem kagylóval, mint egy polinéz. Miként lett Jakab halászból Santiago de Campo Stela, akinek sírjához gyilkosok és miniszterek zarándokolnak gyalog, kilométerek százain át. Mondom, furcsák az Isten útjai.

Magyar Bertalan

 

Továbbiak Szent Jakabról itt: