CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Fausztina nővér halálának napján- a Váci Székesegyházban az Isteni Irgalmasság Évének kiemelkedő programjaként lelkipásztori találkozót tartunk.A konferencia témája:
„Isten irgalmassága, az irgalmasság testi cselekedetei és a karitász csoportok tevékeny és hathatós segítségnyújtásának összefüggései és aktuális lehetőségei”.
Az Isteni Irgalmasság szent évének vége felé különösen fontos hangsúlyozni, hogy a Szentatya által kitűzött célokat a rendkívüli év végével nem lehet lezárni, hiszen „Felebarátaid iránt mindig és mindenhol irgalmasságot kell tanúsítanod. Ez elől nem térhetsz ki sem kényszerre hivatkozva, sem kifogással, sem bocsánatkéréssel”(Napló 742).
XVI. Benedek emeritus pápa a Deus Caritas c. enciklikájában így
fogalmaz: „Isten és a felebaráti szeretet parancsa Egyházunk fő pillérei, nem lehetünk hitelesek szeretet szolgálat nélkül. A karitász az egyház lényeges részét alkotja, az egyházi szeretet intézményes formája, mert az Egyház a karitász nélkül nem létezne.
Az Egyháznak, mint közösségnek is gyakorolnia kell a szeretetet.”
A „Caritas” szó eredeti jelentése is egybecseng Ferenc pápa azon kérésével, hogy a karitász csoportok legyenek Isten irgalmának és szeretetének simogató kezei: „Szeretlek úgy és annak ellenére, aki vagy!”. Nyitottak vagyunk-e befogadni a karitász igazi értelmét és teljesíteni a hozzá kapcsolódó kötelességeinket?
Várjuk mindazokat, akik az elmúlt év során előtérbe került „tettekben megnyilvánuló szeretet” és az „életpéldánkkal való evangelizálás” elméleti síkjáról elmozdulni kívánnak és érdeklődnek egy szükségszerűen gyakorlatiasabb megvalósítási forma iránt a karitász csoportok keretein belül.
Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy minden egyházközség képviseltesse magát a konferencián. Ahol még nem működik karitász csoport onnan is várok legalább egy-egy személyt, aki az illetékes plébánosával együtt részt vesz a konferencián és segít megalakítani a helyi karitász csoportot.
A jelentkezést a vastag.magdi@vaciegyhazmegye.hu drótposta, illetve a 274-814-116-os telefonszámra várjuk, 2016. szeptember 28—ig.
A város, ahol tájak, népek, szárazföldi és vízi utak mind összefutnak. Szent István óta püspöki székhely, ahol az ország egyetlen diadalíve áll, s ahová az ország első vasútvonala is megérkezett. Évszázadok óta a kultúra, az ipar és a kereskedelem otthona. A Duna történelmi emlékekben gazdag barokk ékköve. Nevét 950 éve írták le Garamszentbenedeken. 2025-ben ezt ünnepeljük.2025. november 14. péntek
Aliz
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a...
Összes program »