CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Az Úr Krisztus mennybemenetelének ünnepe, húsvét után a 40. nap, csütörtök – hazánkban az utána következő vasárnap ünnepeljük. Az ősegyház a 4. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte. 350 után került egyre több helyen a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra. A 7. századtól vigiliát, a 12. századtól 1955-ig oktávát csatoltak hozzá. Ugyancsak a 12. századtól körmenettel is ünnepelték. 1570 és 1970 között e napon az evangélium után eloltották és elvitték a szentélyből a húsvéti gyertyát. 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt; ebből ered az egyedülálló, magyar „áldozócsütörtök” név.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Időpont: 2026. szeptember 26-án, szombaton2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina és Kende
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint...
Összes program »