CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
A Szent László emlék-év programsorozatának eseményére a Nyitott Templomok Éjszakájára várják szertettel a kedves híveket és érdeklődőket.
Szeptember 16-án, szombaton nyitott templomok éjszakáját rendezik a Szent László templomban és a faluközpontban.
Vendégül látják a fülekkovácsi küldöttséget, Kemenes Gábor atyát és a szécsényi szerzetesnővéreket.
Lesz gyertyafényes örömút, orgonazene, szentségimádás, lelki morzsák, agapé.
A program 20 órakor kezdődik és előreláthatóan 24 óráig tart.
A ságújfalui Egyházközség Képviselő-testülete kéri, hogy minél többen tiszteljék meg rendezvényeiket jelenlétükkel!
Váci Egyházmegye
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
Október 15. és 17. között rendezik meg a 31. Családkongresszust Vácon, a PüspökVác épületében, „Egy test – Érted adatik” – Házasság és Eucharisztia címmel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának szervezésében. Mottó: „És a kettő egy test lesz, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.” (Ef 5,31–32)
Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából idén rendkívüli ferences jubileumi évet ünnepel a Katolikus Egyház.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »