CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Nagy Konstantin császár (306. július 25.– 337. május 22.), megtérése után, a 320-as évek elején kezdte kerestetni Jézus keresztjét. A hagyomány szerint végül Szent Ilona császárnő, Konstantin édesanyja találta meg a Golgotán egy mély gödörben a három keresztet.Annak eldöntésére, hogy a három közül melyik Jézus keresztje, odahoztak egy születése óta béna gyermeket és mindhárom keresztre ráfektették. Ahogy a gyermek teste hozzáért a harmadik kereszthez, nyomban meggyógyult, és felugorva elszaladt. Így ismerték fel a Szent Keresztet.
Konstantin császár templomot emeltetett a kereszt megtalálásának helyén Jeruzsálemben, a Golgotán, amit Szent Kereszt templomnak is neveztek. A bazilika felszentelésére 335. szeptember 14-én került sor. A Szent Keresztet felmutatták tiszteletadásra a népnek. Konstantin császár fényes pompával tervezte bevitetni a keresztet a templomba, de végül a császárné sugalmazásásra Jézushoz hasonlóan a saját vállán vitte a templomba Jézus keresztjét.
Az ereklyét később elrabolták a perzsák. Hérakleiosz császár 630 körül szerezte vissza és vitte őrzési helyére – a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán.
***
A kereszt ószövetségi előképe a Mózes által póznára tűzött rézkígyó: aki hittel és bűnbánattal tekintett a kígyóra, megmenekült a marásától. E rézkígyót Jézus is említi Nikodémusnak, mint kereszthalála előképét.
A kereszt hitünk központi jelképe és tartalma. Általa nyertük el megváltásunkat, a kereszt útján mutatta meg Isten irántunk való végtelen szeretetét. Titkát Krisztus feltámadása tárja fel. Jézus Krisztus megfeszítése előtt a kereszt a legnagyobb tehetetlenség és szégyen jele volt; ám feltámadásával a remény, a győzelem és a szeretet jelévé vált. A kereszt az ókori és kora középkori keresztény hitvilágban és művészetben győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőül.
2025. december 22. hétfő
Zénó
Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem...
Összes program »