CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
2017. október 8-án, vasárnap lesz Kisvácon a Regőczi kápona búcsúja. A kápolnát 2015. október 04-én Regőczi atya 100. születésnapján szentelték újra, így azóta minden évben, október első, vagy második hétvégéjén kerül sor a kápolna búcsújára.
A szentmise után mindenkit szertettel várnak az agapéra.
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
A Váci Egyházmegyei Karitász szeretettel hív és vár mindenkit a Szent Márton-napi Fényösvényre.
November 9-én tartjuk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház felszentelésének ünnepét. Bár a köztudatban gyakran a Szent Péter-bazilika szerepel az első helyen, egyházjogi és liturgikus értelemben a lateráni főszékesegyház a mindenkori pápa mint Róma püspöke hivatalos temploma.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »