CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Péter apostol szíriai Antiochiában történt székfoglalásra emlékezünk február 22-én.Eredeti nevén Simonnak - figyelés, hallgatás, figyelem - nevezték, Jézus adta neki a Péter nevet, amely a kőszikla szóból ered: "Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva" (Mt 16,18-19). Az apostolok között a legjelentősebb alak, nevét minden írás először említi a tizenkét tanítvány közül, így nem véletlen, hogy Krisztus halála után ő került a kereszténység, az új vallás élére.
Péter apostol, miután az angyal segítségével csodálatos módon megszabadult Heródes király börtönéből, megerősítette a jeruzsálemi híveket, és "más helyre" távozott. A szíriai Antiochiában akkor már sok hívő volt, az ő első püspökük lett. Antiochiai székfoglalását ünnepeljük február 22-én. Ott nevezték először a Krisztus-hívőket keresztényeknek. Innen küldte Márkot, kedves munkatársát Egyiptomba. A hagyomány szerint az első század derekán, 60 körül telepedett le Rómában, ott teljesedett be térítő munkája. Itt alapította meg a pápaság intézményét, jelezve ezzel a legfőbb pásztori címet. Sok követőre talált a hatalmas városban.
Halálával kapcsolatban két fajta elgondolás uralkodik. Mind a kettő vértanúként ismeri el. Az is közös a két forrásban, hogy Szent Pétert, Nero császár uralkodása alatt végezték ki tanai miatt. Az első történet alapján Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem akarta magát Jézussal egyenrangúvá tenni a halálban. A vesztőhelyre vezető úton a legendák szerint találkozott mesterével, és megkérdezte tőle: "Quo vadis, Domine?" vagyis "Hová mész, Uram?". A másik változat szerint Péter menekült Rómából, a császár kegyetlen keresztényüldözése elől, amikor megjelent előtte Jézus, és a következőt mondta neki: "Visszamegyek Rómába, hogy ismét megfeszítsenek". Erre Péter visszatért a városba, és így vállalta a vértanúságot. Az írások alapján Pétert a mai Szent Péter-bazilika helyén temették el. A bazilika fő oltára alatt találtak egy másik oltárt, amelyet a legenda szerint Szent Péter halálának helyén állítottak.
A IV. századtól kezdve ünneplik Szent Péter apostol székfogalalását, az Egyház egységének kifejezésére.
Guido di Graziano: Szent Péter (1280-as évek)
Váci Egyházmegye
2026. február 6. péntek
Dóra és Dorottya
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Összes program »