CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Ahogy Szent Pál a korintusi testvérekhez fordul, és bátorítja őket, hogy nagylelkűen segítsék a jeruzsálemi, szűkölködő híveket, úgy a Szentszék a nagyböjti időszakban az ősi hagyományt követve március 18-án gyűjtést hirdet a templomokban a Közel-Keleten nehéz körülmények között élő keresztények javára.A szentatya szavai szerint “mindannyiunk felelőssége, hogy a szolidaritás cselekedeteivel a reménység magvait elhintsük”. Az előző évi gyűjtés során a hazai katolikusok közel 73 millió forinttal segítették a szentföldi keresztényeket.
Forrás: MKPK
A Katolikus Egyház szeptember 29-én ünnepli a szent főangyalokat. A liturgikus imádságok és a szentmise szövegei világossá teszik, hogy az angyalok tisztelése végső soron Isten dicsőségét szolgálja. Az angyalok olyan testetlen, de személyes és halhatatlan szellemi lények, akik akarattal és értelemmel bírnak, és tökéletességükben felülmúlják a földi teremtményeket. Történetük a teremtéssel kezdődött, amikor szabad akaratukból fakadóan hűségesek maradtak Istenhez, jutalmuk pedig az örök boldogság lett.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »