Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Váci Székesegyházban nagyböjti lelkigyakorlatos beszédeket tart a 2013 március 8. és 9. az esti 18 órakor kezdődő Szentmisében, és befejezésül a 10-én vasárnap 10 órakor kezdődő Szentmise keretében.
A város, ahol tájak, népek, szárazföldi és vízi utak mind összefutnak. Szent István óta püspöki székhely, ahol az ország egyetlen diadalíve áll, s ahová az ország első vasútvonala is megérkezett. Évszázadok óta a kultúra, az ipar és a kereskedelem otthona. A Duna történelmi emlékekben gazdag barokk ékköve. Nevét 950 éve írták le Garamszentbenedeken. 2025-ben ezt ünnepeljük.
Szeretettel várnak minden 16-25 év közti fiút a Váci Egyházmegye "Hív az Úr!" hétvégéjére, ahol közösen gondolkodnak majd arról, hogy milyen utakra szeretné hívni őket Isten a hétköznapi helyzetektől kezdve az életdöntésekig.
Időpont és helyszín: 2025. október 10-12., Kismaros, Kafarnaum hivatásgondozási ház
Az idei program mottója: „Legyetek a reményben örvendezők, az imában állhatatosak!” (Róm 12,12)
A tizenöt éves Pálos 70 zarándoklat több különböző program összehangolt együttese. Október 3. és 5. között három- és egynapos zarándoklatokra, valamint teljesítménytúrákra hívnak a pálosok.
Szentmise Márianosztrán a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában október 5-én lesz 10:30-tól.
Cím: Márianosztra, Pálosok tere 2.
Orgonaestet szerveznek Pikéthy Tibor székesegyházi karnaggyá kinevezésének 110. évfordulójára a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban 2025. október 4-én 19 órától.
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!