CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A Karancs-hegyi Szent Margit-kápolnában - Karancs hegység 685 m magas Kápolnahegyen található - július 7-én, szombaton, déli 12.00 órakor Dr. Beer Miklós megyéspüspök celebrálja a szentmisét.A helyiek mindenkit szertettel várnak.
***
A kápolna építésének pontos időpontjáról nincs adat, az építtető, illetve alapító személyéről is megoszlanak a vélemények. A nép körében, a hagyomány szerint az terjedt el, hogy a tatárok elől menekülő IV. Béla itt pihent meg, és születendő gyermekét a Jóistennek ajánlotta itt fel, ennek emlékére leánya, Margit a hegyen kápolnát építtetett. 1926-ban Boroznaki Pál, a kegyhely gondnoka megkezdte a kápolna romjainak a helyén az újjáépítést közadakozásból. Ferencz István, Karancskeszi plébánosa 1926. június 13-án szentelte fel az épületet a búcsús hívek jelenlétében. A harangot 1929-ben hozták fel. Boroznaki Pál, a kegyhely gondnoka naplót vezetett, feljegyzése szerint 1927. augusztus 14-én rendezték meg a régi hagyományra alapozva „Mária halála, temetése és mennybevitele” ájtatosságot, virrasztást az ő vezetésével. A kápolna építése 1934-ben fejeződött be.

A szentélyben lévő főoltár domborművét Bóna Kovács Károly szobrász készítette, melyet 1937 nyarán szentelt fel Réz Marián salgótarjáni Ferenc-rendi szerzetes apát, házfőnök. 1950-ben betiltották a kegyhely működését, berendezéseit széthordták, oltárát a Karancslapujtői római katolikus templomban helyezték el. 1990-ben Szőlős Géza karancsaljai lakos és Morgenstern Ferenc Karancslapujtő polgármestere kezdeményezése nyomán megkezdték a romos kápolna teljes újjáépítését. Az új kápolnát 1991. július 13-án szentelte fel Seregély István egri érsek több száz hívő jelenlétében. A kápolna legutóbb 2007-ben újult meg a Karancs Kápolna Alapítvány és az Ipoly Erdő Zrt. jóvoltából és 2007. július 1-jén Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök szentelte fel.

Váci Egyházmegye
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
2026. november 4-én A Szentírás magyar hangon - Fordítás, Hagyomány, Lehetőség címmel rendez konferenciát a Váci Egyházmegyei Könyvtár és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A rendezvény középpontjában Káldi György első teljes magyar katolikus bibliafordítása áll, amelynek megjelenése 1626-ban egyik meghatározó mérföldköve volt a magyar nyelvű katolikus Bibliafordítások történetének.
A Váci Egyházmegyei Karitász szeretettel hív és vár mindenkit a Szent Márton-napi Fényösvényre.
November 9-én tartjuk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház felszentelésének ünnepét. Bár a köztudatban gyakran a Szent Péter-bazilika szerepel az első helyen, egyházjogi és liturgikus értelemben a lateráni főszékesegyház a mindenkori pápa mint Róma püspöke hivatalos temploma.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »