Az utolsó vacsorára emlékezik az egyház

Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a Katolikus Egyházban. Ekkor emlékezünk Jézus szenvedésének kezdetére: az utolsó vacsorára. Nagycsütörtök délelőtt a megyés főpásztorok együtt celebrálják az olajszentelési misét egyházmegyéjük papjaival. Ezen a szertartáson a püspökök megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg szentelésükkor tett ígéreteiket.

Jézus az utolsó vacsorán önmagát adja tanítványainak, rajtuk keresztül pedig minden keresztény hívőnek. Ezzel újítja meg a Kivonulás könyvében szereplő húsvéti lakomát, amelyet a zsidók az Egyiptomból való szabadulásra emlékezve ünnepelnek. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Testével és vérével új életet ajándékoz.

 

Nagycsütörtök este a szentmise elején Krisztust dicsőítik a hívek. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ekkor szólnak utoljára: legközelebb a nagyszombati szertartáson hangzanak fel. A néphagyomány úgy tartja, a harangok Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust. A nagycsütörtöki szentmise különösen is megindító része a Krisztus tettére való emlékezés: az utolsó vacsorán, szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának lábát. A miséző pap sok helyen követi Jézusnak ezt a tettét.

 

Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki szentmise végén Krisztus ruháitól való megfosztásának jelképét, az oltárfosztást végzi el a pap: ekkor minden díszt eltávolítanak az oltárról, az Oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre a célra kialakított kápolnába viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból, kezdetét veszi Krisztus szenvedése. Ettől kezdve húsvétig az Egyház nem mutat be szentmisét.