A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend igen ősi gyökerekre, a IV. századig vezethető vissza, de az ünnep alapjai a kereszténység kezdetéig nyúlnak.

A fény liturgiája fényköszöntő rítussal kezdődik, amely az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából származik. A tűzszentelés a pogány tavaszi tüzek ellensúlyozására alakult ki a Frank Birodalomban, Róma a XII. században vette át a szokást. A bevonulási körmenet is ebben az időben vált általánossá. A vigíliában ezután a húsvéti gyertya kerül a szertartás középpontjába: a gyertya meggyújtása Krisztust, a „világ Világosságát” jelképezi.

Nagycsütörtökön a kínszenvedésre és a halálra emlékezve elhallgatnak a harangok, az orgona és a csengők; most a feltámadás örömének hangot adó „dicsőség”-re ismét megszólalnak. Az olvasmányok és az evangélium után a keresztkútnál vizet szentel a pap, közben a mindenszentek litániáját imádkozza a hívekkel. Ha vannak felnőtt keresztelendők, ekkor részesülnek a beavató szentségekben (a keresztelés mellett a bérmálásban és az elsőáldozásban), ahogy az már az ősegyházban is gyakorlat volt. Ha a szentmise keretében nincs keresztelés, a közösség akkor is megújítja keresztségi fogadalmait: megvallja hitét Istenben és ellene mond a sátánnak. A vigília ünnepét az eucharisztikus áldozat ünnepélyes bemutatása koronázza meg.

A húsvéti vigília szertartását szombat este, többnyire sötétedés után ünneplik. A legtöbb helyen hozzá kapcsolódóan, másutt húsvétvasárnap, a reggeli szentmise keretében tartják a feltámadási körmenetet, amelyen a hívők mindenki felé is bizonyságát adják hitüknek és örömüknek.