CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
2018. szeptember 9. vasárnapProgram:
Folyamatos utazás az M5-ös autópályán Pálosszentkútra. A megérkezést követően ünnepi szentmisén veszünk részt.
Az egykori Ferencszálláson már Szent István korában templom állt, azonban a tatár és a török is feldúlta a vidéket. A hajdani templom romjai előtt egy forrás csörgedezett. A hagyomány szerint ebbe a forrásba rejtették el a török hadak elől Ferencszállás lakói a legméltóságosabb Oltáriszentséget, és itt több csodás gyógyulás is történt. Az 1700-as évek végétől zarándokok indultak a Szentkúti Szűzanyához, majd 1873-ban a régi templom romjaira újat emeltek. 1940-ben a Magyarországra visszaköltözött pálos rend telepedett le Szentkúton, amely ekkor kapta a Pálosszentkút nevet.
A szentmisét követően szabadprogram, majd folytatjuk zarándoklatunkat Szegedre. A megérkezést követően városnéző sétánkat a Széchenyi téren kezdjük, ahol a neobarokk városháza és a Sóhajok Hídja található. Innen a Klauzál téren keresztül érkezünk a város legimpozánsabb és leghíresebb terére, a Dóm térre. Itt áll a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház, mely a XX. század elején épült neoromán stílusban. A templom megtekintése után szabadprogram, majd a szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony ferences templomot keressük fel.
A templomnak nagy szerepet tulajdonítottak már a XV. században is, Mátyás királyunk többször is eljött az itt található Szűzanya képhez (mely a római Santa Maria Maggiore bazilikában lévő kegykép korai barokk másolata) imádkozni hálája és tisztelete jeléül. A kegykép, mely a Napbaöltözött Asszonyt ábrázolja, egy tűzvész során eltűnt. 80 év múlva került újból vissza, mikor egy török katona a közeli mocsárban megtalálta és elvitte a templomhoz. A szegedi Segítő Boldogasszony számos veszedelemben és bajban segítette a lakosságot és a zarándokok sokaságát. Többek között neki tulajdonítják a 1697-es zentai győzelmet a török hadsereggel szemben, ugyanis a legendák szerint a csata idején a kép lebegni kezdett és ez a török katonákat megrémítette. Továbbá a XVIII-XIX. századi négy tűzvész ideje alatt is sértetlen maradt, ezen felül több csodás gyógyulás és bűnösök „Pál fordulása” köthető a Segítő Szűzanya képhez.
Hazautazás az M5-ös autópályán keresztül Budapestre. Várható hazaérkezés az esti órákban.
Részvételi díj: 8 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét és a csoportkísérést, lelkivezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépőjegyek és egyéb járulékos költségek árát.
AKCIÓS részvételi díj: 6 990 Ft/fő (2018. szeptember 8-ig)
Fotó: bacskiskun.hu
Forrás: missziotours.hu
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
2026. november 4-én A Szentírás magyar hangon - Fordítás, Hagyomány, Lehetőség címmel rendez konferenciát a Váci Egyházmegyei Könyvtár és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A rendezvény középpontjában Káldi György első teljes magyar katolikus bibliafordítása áll, amelynek megjelenése 1626-ban egyik meghatározó mérföldköve volt a magyar nyelvű katolikus Bibliafordítások történetének.
A Váci Egyházmegyei Karitász szeretettel hív és vár mindenkit a Szent Márton-napi Fényösvényre.
November 9-én tartjuk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház felszentelésének ünnepét. Bár a köztudatban gyakran a Szent Péter-bazilika szerepel az első helyen, egyházjogi és liturgikus értelemben a lateráni főszékesegyház a mindenkori pápa mint Róma püspöke hivatalos temploma.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »