CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A Szent László Gimnázium és Diákotthon (jelenlegi neve: Szent László Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium), melynek alapítója és fenntartója a Misszióstársaság (Lazaristák) Magyarországi Tartománya, 1993-ban kezdte meg működését Szobon.Tervezett program:
11.00 – 12.00: Megnyitó a kastély dísztermében: ünnepi köszöntők, egy kis nosztalgia a kezdetektől
12.00 – 13.00: Ünnepi szentmise a Szent László templomban
13.00 - 13.30: Emléktábla avatás az iskola épületében Sebestyén Imre CM atya tiszteletére
13.30-tól: Kötetlen beszélgetés az iskola udvarán, fotókiállítás, filmvetítés
Váci Egyházmegye
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 22. szerda
Magdolna
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »