CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Szent Ágnesre emlékezünk liturgikus emléknapján, január 21-én. Ágnes származásáról és életéről biztos adatot nem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála éveként 304-et jelölik. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét.Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest, Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla, Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki. Ezekből a híradásokból kiderül, hogy Ágnes fiatalon áldozta életét hitéért. Nem világos, hogy lefejezték vagy megégették, és vértanúsága pontos idejéről is hallgatnak a források. Római helyi tradíció őrizte meg Ágnes vértanúságának hagyományát. Ezt a tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később meseszerű legenda szövődött köréje.
Említésre méltó viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentanán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos).
Bár a szent nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.
Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.
A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Az egyik szerint akkor történt, amikor a börtönből nőket lökdöstek elő kínzásra, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a leendő kínzásuk színhelyét megpillantották. A kapitány szeme azonban megakadt egy leány arcán, aki alig lehetett több, mint tizenkét éves, de ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyoma sem volt.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte. Ágnes megmondta nevét. A kapitány meg akarta menteni őt, de Ágnes visszautasította. Ekkor egy katona felajánlotta, hogy feleségül veszi őt. Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől, és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta. Ágnes azonban nem fogadta el. Erre több katona is jelentkezett, mind Ágnes kezét akarta elnyerni, ő azonban mindenkit visszautasított, és ezt modta: „Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!” A kapitány erre megparancsolta, hogy azonnal fejezzék le a lányt.
Mindenható, Örök Isten, te ebben a világban a gyöngéket választod ki arra, hogy megszégyenítsd az erőseket. Segíts kegyelmeddel, hogy mi, akik Szent Ágnes szűz és vértanú égi születésnapját ünnepeljük, példáját követve állhatatosak maradjunk a hitben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Fotó: A római falakon kívüli Szent Ágnes-bazilika mozaikja
Forrás: Diós István: A szentek élete/Magyar Kurír (bh)
Váci Egyházmegye
2026. február 6. péntek
Dóra és Dorottya
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Összes program »