A 14. században élt domonkos harmadrendi szűz a keresztény kor egyik legnagyobb misztikusa és bölcse. Kelmefestő család 25. gyermeke, iker volt, korán fölébredt benne a vágy a csöndes, szemlélődő élet után. Hatévesen részesült az első látomásban. 1354-ben szüzességi magánfogadalmat tett; 1363-ban belépett a Bűnbánó Nővérek domonkos harmadrendjébe. Ettől kezdve a rendkívüli kegyelmek és testi jelek folyamatosan végigkísérték és meghatározták életét.

Eleinte a szülői házban, visszavonultan, teljes hallgatásban élt (csak gyóntatójával beszélt), imádkozott és vezekelt. A szülőházat elhagyva, leprásokat és rákosokat kezdett ápolni (elkapta a leprát, de Isten meggyógyította); majd belső késztetésre az Egyház sürgető problémái felé fordult figyelme. Az Egyház megújulása érdekében uralkodóknak, pápáknak, katonáknak és közembereknek küldte leveleit; Katalin bölcsességének hatására ért véget, többek között, a pápák avignoni fogsága. Élete utolsó két évében misztikus elragadtatásban diktálta a Dialógust, Istennel folytatott beszélgetéseinek könyvét. 1380. április 29-én költözött az égi hazába. II. Pius pápa 1461-ben avatta szentté; az ezt rögzítő bulla fehér vértanúnak mondja. VI. Pál pápa 1970-ben Avilai Nagy Szent Terézzel együtt egyháztanítóvá, II. János Pál 1999-ben Európa védőszentjévé nyilvánította Sienai Szent Katalint.

További részletek Szent Katalin életéről itt.