CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 9-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet későbbi korok ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) mondtak. Ebből ered az ünnep magyar elnevezése.Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt Pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később, s Jézus korában már bizonyos, hogy új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is.
A keresztények kezdettől fogva a Húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet Keleten és Nyugaton egyaránt ünnepeltek. Vannak, akik Szent Pál apostol megjegyzésében – „pünkösdig maradok Efezusban” (vö. 1Kor 16,8) – már a keresztény pünkösdöt értik. A IV. században már egyre több említés történik az ünnepről.
Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek.
A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 2,1-11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.
Pünkösd vigíliáján, előestéjén szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek, többek között egy ősi Szentlélek-váró himnusz szavaival:
Teremtő Lélek, szállj reánk,
ragyogd be lelkünk, tiszta láng,
ki alkotsz, éltetsz szíveket,
hozd nékik bő kegyelmedet!
Kit úgy hívunk: Vigasztaló,
kit ad nekünk az Alkotó,
te élő forrás, égi láng,
szent kenet, égből szállj le ránk!
Rómában hagyományosan a város püspöke, azaz a pápa vezetésével tartják a pünkösdi virrasztást. A Ferenc pápa által vezetett vigília mise és az azt követő szertartás szombaton este 6 órakor kezdődik a Szent Péter téren.
MKPK
Váci Egyházmegye
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás 2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »