CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
vezeti: Vanderlik Tamás
Pablo Domínguez Prieto 1966. július 3-án született Madridban. 24 éves korában szentelték pappá. Teológiából és filozófiából doktori végzettséget szerzett. 7 könyve jelent meg - ezekből az utolsó Hasta la cumbre (Egészen a csúcsig) címmel kiadói siker volt Spanyolországban. Több százra rúg cikkeinek száma, több mint 50 konferenciát tartott. Az utolsót 12 nappal a halála előtt tartotta meg. Ennek volt is köze a dokumentumfilm későbbi létrejöttéhez…
Azt mondják, hogy Pablo nagyon szimpatikus volt, és humoros még a legkomolyabb helyzetekben is. Nem illett hozzá az a szó, hogy “én”, mert folyton csak másokra figyelt. Azt mondják, jóképű volt. Nem félt az élettől, de a haláltól sem. Nagyon szerette Istent, és ez sugárzott róla. Azt mondják, hogy a miséin a templom dugig volt, mert az emberek szívesen hallgatták, ahogy prédikál. Mindenkivel közvetlen volt, még azzal is, aki bántóan szólt hozzá az utcán, és az ilyenekkel végül még barátságot is kötött. Jó hegymászó volt. Minden 2000 méter feletti spanyol csúcsot meghódított. Eljutott az Alpok 4000 méter feletti csúcsaira is, és Amerikában és Ázsiában még magasabbakra. Amikor csak módjában állt, misézett a hegycsúcson.
Papok, apácák és sokan mások is kérték, hogy tartson nekik lelkigyakorlatokat. Nem tudott nemet modani. ĺgy került 2009 februárjában Navarrába, egy ciszterci kolostorba. A halálról beszélt nekik, méghozzá örömmel. Másnap megmászta a Moncayót (2300 m). Ez volt az utolsó spanyol csúcs, ami még meghódításra várt. Családjához telefonon keresztül intézett utolsó szavai pár perccel halála előtt ezek voltak: „Felértem a csúcsra!“
Helyszín:
VÁCI EGYHÁZMEGYE KÖZÖSSÉGI HÁZA
A CREDO-HÁZ
2600 VÁC, KOSSUTH TÉR 4
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Június 20-án, szombaton 15:30 és 23:00 óra között újra felfedezhetik az érdeklődők Vác egyházi kincseit - ahogy nem mindig láthatók. Egyetlen karszalaggal megnyílik a múlt: barangoljon a Püspöki palota patinás falai között, fedezze fel egyedi idegenvezetőkkel az Egyházművészeti Gyűjtemény titkait, lépjen be a monumentális Székesegyházba, és csodálja meg a naplementét a Toronykilátóból.2026. június 11. csütörtök
Barnabás
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket!...
Összes program »