CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A 777 csapata arra buzdít valamennyi magyart, hogy Trianon századik évfordulóján, 2020. június 4-én, magyarországi idő szerint délután fél ötkor közösen imádkozzunk hazánkért és valamennyi nemzettársunkért. A korábbi kezdeményezésükhöz hasonlóan ezúttal is egy virtuális térképen lehet majd jelölni, hogy honnan csatlakoztak az imalánchoz.„Egy Miatyánk a magyarokért” elnevezéssel imaláncot szervez a 777 csapata Trianon századik évfordulóján, ezzel arra buzdítva a világon élő valamennyi magyart, hogy a történelmi tragédiánk évfordulóján lélekben újra együtt legyünk, imában kérve Isten áldását nemzetünkre. Hiszünk az ima erejében, és habár a fizikai határokat nem tudjuk eltüntetni, de a lelki összetartozás hatalmas erejét megtapasztalhatjuk.
Az imaláncot a trianon.777blog.hu címen érheted majd el, – június 3-án, szerdától – a kezdeményezéshez pedig az alábbi módon tudsz csatlakozni:
1: Június 4-én, csütörtökön 16:30-kor csendesedj el, ha van lehetőséged gyújts meg egy gyertyát.
2: Mondd el a legismertebb imát – amelyet maga Jézus tanított -, és ajánld fel Magyarországért, a határon innen és túl élő magyarokért: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség mindörökké. Ámen”
3: Jelöld be magad a virtuális térképen – amely az imalánc honlapján lesz megtalálható – így a segítségeddel egy csodálatos látvány fog elénk tárulni: kis apró kezek fogják kirajzolni a Kárpát-medencét, illetve megtapasztalhatjuk, hogy tényleg a világ valamennyi pontján élnek magyarok!
A szervezők köszönik, ha az esemény Facebook-oldalán jelzed érdeklődésed, valamint ha egy megosztással segítesz abban, hogy minél több emberhez eljusson a kezdeményezésünk: forduljunk közösen Istenhez, 2020. június 4-én!
“Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18; 19)
Forrás: 777blog.hu
A Katolikus Egyház szeptember 29-én ünnepli a szent főangyalokat. A liturgikus imádságok és a szentmise szövegei világossá teszik, hogy az angyalok tisztelése végső soron Isten dicsőségét szolgálja. Az angyalok olyan testetlen, de személyes és halhatatlan szellemi lények, akik akarattal és értelemmel bírnak, és tökéletességükben felülmúlják a földi teremtményeket. Történetük a teremtéssel kezdődött, amikor szabad akaratukból fakadóan hűségesek maradtak Istenhez, jutalmuk pedig az örök boldogság lett.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »