CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Jézus Szíve ünnepét IX. Piusz terjesztette ki az egész Egyházra. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot, úrnapját követő péntek.Jézus szívének tisztelete dogmatikailag a Szentíráson alapul: Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte.
Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot.
Jézus szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezte a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.
Az egyházatyák a Jn 7,37–38-ra hivatkozva („Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élő víz folyói fakadnak majd belőle.”) Jézus szívét az élő víz forrásaként jelölték meg.
A középkorban már kimutatható bizonyos körökben, különösen a 13–14. század német misztikusainál a Jézus Szíve-tisztelet. Ezt követően a 16. században főként a jezsuiták és a karthauziak terjesztették a tiszteletet, aminek teljes kibontakozása a 17. században élt Alacoque Szent Margit látomásaihoz kapcsolódik, melyek során Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, valamint gyónást és áldozást kért a hónap első péntekjén.
IX. Piusz pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot követő péntek. Ezenkívül Jézus Szívét ünnepeljük minden elsőpénteken és június havában.
Alacoque Szent Margit látomásai nyomán terjedt el Jézus szívének következő ábrázolása: megnyitott, lángoló szív, melyből kereszt nő ki a szeretetből vállalt halál jelképeként.
Egy másik népszerű ábrázolás pedig Szent Fausztina nővér látomásaiból született: az Irgalmas Jézus képén fénysugarakként árad az irgalmasság és a szeretet Jézus szívéből.
Istenünk, te szent Fiadnak bűneink miatt megsebzett Szívében nagy irgalmassággal megnyitottad szereteted végtelen kincstárát; add, kérünk, hogy amikor hűséges szeretetünk hódolatát bemutatjuk neki, a méltó elégtétel köteles adóját is lerójuk iránta. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás: Magyar katolikus lexikon, Magyar Kurír (bh)
Kép: Fra Angelico: Jézus oldalának átszúrása a kereszten (1440 körül)
"Mutasd meg melyik úton járjak, Uram." (Zsolt 86, 11)
A norvég Toneheim Zeneművészeti Főiskola kórusa ismét jótékonysági koncertet ad a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban 2026. április 19-én (vasárnap), a 11:30-kor kezdődő szentmise keretében és közvetlenül utána.2026. április 10. péntek
Zsolt
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való...
Összes program »