CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
„Szeretteim! Ma született a mi üdvözítőnk, örvendezzünk! Nem szabad szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet, és ígéretével az örök élet örömét oltja belénk” – így kezdi Nagy Szent Leó pápa egyik karácsonyi beszédét, megjelölve a keresztény öröm forrását. Mindig nagy öröm, ha egy gyermek születik, ha új élet indul el, kibontakozik. A megtestesült Isten Fia maga az Élet, isteni életünk forrása, ajándékozója. Az istenfiúság kegyelmét közli Lelke által: a Benne hívők Isten fogadott gyermekei, az örök élet várományosai. (Róm 8, 12–17)
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Időpont: 2026. szeptember 26-án, szombaton2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »