CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Július 25-én, vasárnap 10:30-tól ünnepeljük béri templomunk Szent Anna búcsúját. (3045. Bér, Táncsics út 9.)A béri búcsúval kapcsolatban most lesz egy nagyon különleges lehetőségünk: szombaton este Magyarországra érkezik Szent Pió atya hármas ereklyéje, az ereklyét hazánkban, elsőként vasárnap délelőtt elhozzák Bérre a búcsúi nagymisére, így szentséges - ereklyés búcsúi körmenetünk lesz, a mise után pedig, még egy ismertető előadás is, majd pedig mindenkinek egyenként is lehetősége lehet arra, hogy kifejezze egyéni tiszteletét Szent Pió atya ereklyéi előtt.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.2026. augusztus 31. hétfő
Bella és Erika
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a...
Összes program »