CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Ha a járványügyi helyzet nem írja felül a szervezők szándékát, akkor a tavaly elmaradt Galga menti élő rózsafüzér zarándoklatot idén szeptember 18-án tartják meg, ezúttal a papi hívatásokért imádkozva.Az esemény szervezői szeretettel hívják a környező településekről is, a csatlakozni kívánó zarándokokat.
Imádkozzunk együtt papjainkért!
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.2026. július 27. hétfő
Liliána és Olga
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »