CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
2022. január 6-án, csütörtökön, Urunk megjelenésének (Vízkereszt) főünnepén 18:00 órakor a Piarista templomban lesz püspöki szentmise.A kereszténységben a IV. század elején vált vízkereszt napja liturgikus ünneppé. Ezen a napon emélkezünk meg a napkeleti bölcsek hódolatáról a gyermek Jézus előtt és Jézus megkeresztelkedéséről a Jordánban.
Vízkereszt elnevezése a görög epiphaneia, megjelenés szóból származik, ami visszautal a Szentírásra. Az Ószövetségben Isten különféle módon nyilvánítja ki önmagát az embereknek, ahogy megjelenik Mózesnek az égő csipkebokorban, vagy a tűzoszlop képében, vagy ahogy prófétái által szól hozzánk. Az ószövetségi ígéretek beteljesedése Jézus Krisztusban történik, amikor Isten emberré lesz. A latin kifejezés is erre utal: Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése. Vízkereszt ünnepe emlékeztet minket arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent közöttünk és elhozta nekünk az üdvösséget. Vízkeresztkor ünnepeljük a napkeleti bölcsek, vagy népiesen: a háromkirályok érkezését. Az evangélium bölcseknek nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak: Gáspár, Menyhért, Boldizsár.
Az ünnep első jelentése utal arra, hogy a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Máté evangéliumában olvassuk: „íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe” (Mt 2,1), akik a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az igaz Istennek és mirhát a szenvedő Emberfia, a Messiásnak. Az ajándékok előrevetítik Jézus titulusait, amikkel az evangéliumban találkozunk.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte őt. Ekkor a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a Fiút: „És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.” (Mt 3,17) és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. Ebben a jelenetben a teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.
A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a Katolikus Egyház január 6-án a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik.
Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése.
A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsang is.
Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és közéjük a C + M + B betűket, amelyek jelentése: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”). Népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűi kerülnek fel, amely az eredetit kicsit torzítva a G + M + B betűket jelenti.
forrás: katolikus.hu
Kosdon elkészült a betlehemi barlang, amely az egyházközség összefogásának gyümölcseként idézi meg a Szent Család csendes, szent jelenlétét.2025. december 23. kedd
Viktória
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék...
Összes program »