Nagyböjt latin elnevezése: quadragesima, negyvenet jelent, azt a negyven napot jelöli, ami hamvazószerdán kezdődik és húsvétvasárnap ér véget. A böjtölésről már a Szentírásban olvashatunk, ami soha nem öncélú cselekedetet jelöl, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés, valamint a nemzeti tragédiákra való emlékezés kísérőjeként jelenik meg.

A böjtöt tartó ember külső jellemzői közé tartozott már az Ószövetségben is a bűnbánó öltözéke, a hamunak a fejre történő szórása. A korai Egyházban ennek a jelentősége felerősödött és a 4. századtól kezdve a nyilvános bűnbánatot tartók mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában jelentek meg a templom előtt. A püspök bevezette őket a templomba, majd miután elmondták a bűnbánati zsoltárokat a püspök a fejükre tette a kezét és megszórta őket hamuval. Ezután kirótta rájuk a penitenciát és meghintve őket szenteltvízzel, kiutasította őket a templomból, ahova nagyböjtben többé nem mehettek, csak az ajtóban állhattak. Vezekeltek a nagyböjt ideje alatt, hogy aztán nagycsütörtökön feloldozást nyerjenek.

Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupán alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval. A 10. századtól külön megáldották a hamut, amit az előző évi virágvasárnapi barkák elégetéséből nyertek. A nyilvános vezeklés megszűntével, a 14. századtól a hamvazkodás szertartása általánossá lett. Mind a mai napig hamvazószerdán a katolikus egyházban hamuval keresztet rajzol a pap a hívők homlokára, emlékeztetve őket mulandóságukra, miközben ezeket a szavakat mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”

A böjt célja az ember Isten előtt való megalázkodásának kifejezésre juttatása, valamint a lélek megtisztulása, megújulása. A próféták különösen is hangsúlyozták, hogy a külső, fizikai böjt egy belső megújulást kell, hogy szolgáljon, amelynek a felebaráti szeretet cselekedeteiben is meg kell nyilvánulnia (vö. Iz 58,3 kk).

A negyven napos böjti időszak gyökereit a Szentírásban találjuk. Az Ószövetségben jóllehet nem találunk egységes előírásokat, de Mózes negyven napon át böjtölt mielőtt a tízparancsolatot kihirdette (Kiv 34,28). Illés útja negyven nap és negyven éjjel tartott a Hórebre (1Kir 19,8), Jónás Ninive népét negyvennapos bűnbánatra kéri (Jón 3,3). Az Újszövetségben Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába (vö. Lk 4,1 kk), illetve az Ő példája nyomán az első keresztény közösségek számára is alapvető volt a böjt és az imádságos lelkület (vö. ApCsel 13,2-3; ApCsel 14,23). Mindennek az az üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására.

A korai keresztények számára a legfontosabb példa Jézus böjtje volt, aminek nyomán alakult ki az első századokban a negyvennapos böjt megtartása, ami a IV. századra már általánossá vált a keresztény világban.

Nagyböjt a VII. század óta hamvazószerdával veszi kezdetét, mivel a vasárnapot (az Úr napját) az Egyház nem tekinti böjti napnak. Húsvét ünnepe mozgó ünnep, ami azt jelenti, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap ünnepeljük. A katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt a számítási módot, mely meghatározza ennek naptári idejét.

A böjti előírások a századok során enyhültek, mert amíg a XI. századig olyannyira szigorú böjtöt tartottak, hogy késő délutánig semmit nem ettek; a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást, addig napjainkban az Egyház csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt a - 18 és 60 év közötti - hívek részére. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem megtartásaként ne fogyasszanak húst és a legfeljebb háromszori étkezés részeként csak egyszer lakjanak jól. A görögkatolikus közösségekben hamvazószerda előtti hétfőn kezdődik a nagyböjti időszak.

Mindezen előírások mellett fontos rámutatni arra, hogy a húsételtől való tartózkodás nem tekinthető manapság önmagában böjti cselekménynek. A mai kor embere számára a böjt nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnestől stb. való tartózkodást is jelenti, de mindez mit sem ér, ha nem jár belső megújulással, amolyan negyvennapos lelki méregtelenítéssel, amelynek végén Istenhez kerülünk közelebb.

Szent Máté evangélista szavai ma is aktuálisak: „Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. (…) Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van!” (Mt, 6,16-18) Böjtölésünk során legyünk alázatosak, hogy újjászülethessünk Jézus feltámadásának titkában.

Minden kedves olvasónknak áldott nagyböjti, felkészülési időt kívánunk!

Marton Zsolt váci megyéspüspök, március 2-án, szerdán 18 órakor Vácon a Piarista templomban celebrál szentmisét hamvazószerda alkalmából.

***

A Szentatya böjti napot hirdetett a békéért

A Szentatya, Ferenc pápa 2022. február 23-án az általános kihallgatás végén arra kért mindenkit, hogy március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért. Külön biztatta a hívőket, hogy azon a napon buzgón szenteljék magukat az imádságnak és a böjtnek, kérve Szűz Máriának, a Béke Királynőjének közbenjárását. A Püspöki Konferencia korábban kiadott körlevelében megfogalmazott szándékok mellett – magyar hazánkért és népünkért – február 27-én, a szentmisék alkalmával buzdítsuk a híveket arra is, hogy idei hamvazószerdai böjtölésünket, imáinkat és jócselekedeteinket a Szentatya szándéka szerint a béke megőrzéséért ajánljuk fel!