CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
Jézus Szíve ünnepét IX. Piusz terjesztette ki az egész Egyházra. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot, Úrnapját követő péntek, idén június 24. Ezen kívül Jézus Szívét ünnepeljük minden elsőpénteken és június havában.Jézus szívének tisztelete dogmatikailag a Szentíráson alapul: Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte.
Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot.
Jézus szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezte a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.
Az egyházatyák a Jn 7,37–38-ra hivatkozva („Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élő víz folyói fakadnak majd belőle.”) Jézus szívét az élő víz forrásaként jelölték meg.
Ima: Istenünk, te szent Fiadnak bűneink miatt megsebzett Szívében nagy irgalmassággal megnyitottad szereteted végtelen kincstárát; add, kérünk, hogy amikor hűséges szeretetünk hódolatát bemutatjuk neki, a méltó elégtétel köteles adóját is lerójuk iránta. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
A Váci Egyházmegyei Karitász szeretettel hív és vár mindenkit a Szent Márton-napi Fényösvényre.
November 9-én tartjuk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház felszentelésének ünnepét. Bár a köztudatban gyakran a Szent Péter-bazilika szerepel az első helyen, egyházjogi és liturgikus értelemben a lateráni főszékesegyház a mindenkori pápa mint Róma püspöke hivatalos temploma.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »