CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
A nagyszülők és idősek második világnapjának megünneplésével ez a világnap is belép egyházi közösségeink rendszeres lelkipásztori programjai közé, és így hagyományt teremt.Az Apostoli Penitenciária idén is teljes búcsút engedélyez azon időseknek, akik részt vesznek a világnap alkalmából tartott szertartásokon, valamint mindazoknak, akik a világnapot közvetlenül megelőző vagy azt követő napokban meglátogatnak egy egyedül élő idős embert. A látogatás ugyanis – írja Ferenc pápa a világnapra szóló üzenetében – „az irgalmasság egyik cselekedete korunkban.”
A pasztorális segédlet segítséget kíván nyújtani a Szentatya felhívásának megvalósításában, hogy minden egyházmegyében, egyházközségben és egyházi közösségben megünnepeljék ezt a napot, de lelkipásztori eszközöket kíván nyújtani ahhoz is, hogy előretekintve a jövőre, lerakjuk az idősekről való gondoskodás alapjait.
A Szentatya üzenete, a pápai katekézisek, az ima mind olyan eszköz és lehetőség, amelyeket jól fel lehet használni a világnappal kapcsolatos programok előkészítéséhez, megszervezéséhez.
*
Imádság a nagyszülők és idősek második világnapjára
Hálát adok neked, Uram,
a hosszú élet áldásáért,
mert azoknak, kik hozzád menekülnek,
megadod, hogy gyümölcsöt teremjenek!
Bocsásd meg, Uram,
csüggedtségemet és kiábrándultságomat,
és kérlek, ne hagyj el engem,
amikor az erőm csökken!
Taníts meg reménykedve nézni
a jövőre, melyet nekem adsz,
a küldetésre, melyet rám bízol,
hogy vég nélkül énekelhessem dicséretedet!
Tégy engem a gyengédség forradalmának
lelkes művészévé,
hogy szeretettel őrizzem unokáimat
és minden gyermeket, ki nálad keres menedéket.
Védd meg, Uram, Ferenc pápát,
és add meg Egyházadnak,
hogy megszabadítsuk a világot a magánytól,
és vezéreld lépteinket a béke útjára!
Ámen.
Fotó: Vatican Media
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
A Lumen Educationis Konferencia és Kiállítás célja, hogy fórumot teremtsen a katolikus oktatási intézmények fenntartói, vezetői és pedagógusai számára a korszerű pedagógiai és oktatástechnológiai megoldások megismerésére és megvitatására.
Időpont: 2026. május 24-én, 19 órától
2025-ben megjelent - a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) kiadásában - „Az emberség ajándéka - Támpontok az emberi méltóság védelméhez” című könyv, melynek szerkesztői: Versegi Beáta Mária CB és Buza Patrik, az MSZKI Iroda Emberi Méltóság Stratégia projektjének munkatársai voltak. A témához kapcsolódóan szerveznek szakmai konferenciát 2026. május 26-án Budapesten.2026. május 18. hétfő
Alexandra és Erik
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért...
Összes program »