
» PROGRAMOK »
J.S. Bach: G-dúr Brandenburgi verseny
Vivaldi: Gloria
Előadja a Vox Huaman énekkar és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Sándor Bence
Július 23., szombat
Az Ábrahám Quartettet a névadó Ábrahám Márta Bach-elemző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedűtanára és a vonósnégyes csellistája Schweigert György, a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar nagybőgő szólamvezetője alapította.
A Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusát Dr. Huszár Dezső karnagy, kapucinus szerzetes 1955-ben nehéz történelmi időben alapította. Működésük jó példája ösztönző erőt jelent az ország minden templomi kórusa számára, Vác városban pedig közösségteremtő erejével összefogja az énekelni szerető és azonos értékrendű fiatalokat és idősebbeket egyaránt. A Cecília kórust 30 év óta Varga László a váci székesegyház karnagya, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) központi igazgatója, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet (MALEZI) egyházzenei főreferense vezeti aki katolikus pap, főiskolai tanár, zeneszerző és az ország egyházzenei életének egyik jelentős szervező egyénisége, kórusának lelki vezetője.
“Sokszínű orgona….”
Két év szünet után ismét felcsendül az orgonamuzsika a Barátok templomában, ahol a zenei élményt a csodálatosan felújított főoltár is fokozza. Dr.Bednarik Anasztázia orgonaművész előadásában barokk, klasszikus és romantikus orgonaművek csendülnek fel, melyek egy részéből a közelmúltban CD felvétel is készült. Sokféle arcát mutatja meg tehát nekünk a helyszín orgonája.
Bednarik Anasztázia a Zeneakadémián Lehotka Gábor tanítványaként szerezte meg orgonaművészi-tanári oklevelét. 1987 óta tanít Vácott, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola vezetője, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakfelelős főiskolai tanára, a Ferences templom orgonistája. Vác Város Művészeti díjasa, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Több alkalommal volt hazai versenyek zsűritagja. Doktori fokozatát 2007-ben szerezte meg . Orgonajátékáról számos CD-felvétele készült köztük legutóbb a bodajki kegyhely megújult orgonáján. Aktív résztvevője volt a Guiness-rekordként bejegyzett balatonboglári orgona- maratonnak, és a MÜPA Bach 24 rendezvényfolyamának. Tanítványai a világ számos országában tevékenykedő művészek.
Műsor:
Vezényel: Sándor Bence
Komolyzene felrázva, nem keverve!
Kalmus Felicián ötévesen kezdett csellózni, első zenekarral kísért szólókoncertjét nyolcéves korában adta. Később a Szent István Konzervatórium növendékeként folytatta tanulmányait, majd diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte. Szóló műsora mellett számos lemezen és filmben közreműködik. Műsorában ötvözi a klasszikus, pop, jazz, elektronikus és a filmzenékre jellemző hangzást. Első lemeze “Great Great Grandma” címmel látott napvilágot 2018-ban, majd második “No2” lemeze 2020-ban
2025. május 10. szombat
Ármin és Pálma
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai...