CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Az október 13-ai rendezvényre várják az egyházmegye keresztény vállalkozóit, vezetőit. A rendezvény védnöke Marton Zsolt váci megyéspüspök, szervezője az ÉrMe (ÉrtékMegőrző) Vác Klub.A program tartalmáról és céljáról így nyilatkozik Szente Balázs, az ÉrMe Hálózat alelnöke, a találkozó szervezője:
- Megközelítésünk szerint, egy keresztény üzleti vezetőnek fontos megértenie, tudnia, és közvetítenie is környezete felé, hogy hivatása van korunk gazdasági és pénzügyi világában, az emberi méltóság szem előtt tartásával és a közjó szolgálatával. Másrészről kihívásainkat, élethelyzeteinket a hasonszőrűekkel tudjuk csak igazán megbeszélni!
- De mi is a közjó? Miként lehet képes egy vállalkozó megfelelni ennek a hivatásnak? Miért folytatjuk a sort? – 2018-ban 106-an voltunk az első találkozón – felemelő volt. Kerestük a válaszokat, az akkori élethelyzetünkben, és körülményeink között. A találkozó mottója maradt: „Hiszünk a vállalkozásunkban is!” A hitre való törekvésünk is változatlan épp úgy, mint az értékeink: szolidaritás, szubszidiaritás, mértékletesség, igazságosság. Minden más megváltozott… Utat keresünk – egy életen át.
- A vállalkozók és üzleti vezetők nehéz és komoly, mindennapi feladatvállalásához kíván hozzájárulni konferenciánk, iránymutatással, a vállalkozói létről, nehézségekről szóló előadásokkal, a közösségteremtés folytatásával. Együtt lenni 2 évente, így most is. Fontosnak tartjuk. Hálásak vagyunk a rendezvény védnöki felkérését elfogadó, és egyik előadását megtartó Marton Zsolt váci megyéspüspöknek, a találkozó sorozat elindításában mellénk álló, tiszteletbeli tagunknak, aki most a szolidaritás fontosságáról fog előadást tartani: Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspöknek. Szeretettel várjuk a hívő vállalkozókat és vezetőket egyházmegyénk területéről!
Technikai információk:
Helyszín: Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Szent II. János Pál terem
Időpont: 2022. október 13., csütörtök 10:30 – 19:30
Ízelítő a programból:
1. Induljunk a „lelkek templomától”… - közösségépítésünk folytatása, egymás térképére helyezzük magunkat, egymást, kisközösségeinket
2. 4 érték jegyében - 12 előadó 15+5 perces előadása
3. Zárás: Szentlélek-hívó püspöki yzentmise
A találkozón való részvétel, regisztrációhoz, és az egy főre eső önköltségi hozzájárulás, 13.170,- Ft előzetes elutalásához kötött!
Regisztráció, részvételi feltételek és a részletes program (PDF) elérhető itt.
| PROGRAM_VEHM_IIKVT_221013_V0819.pdf.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
A Káldi 400 – A Biblia útja századokon át című kiállítás
2026. november 4-én A Szentírás magyar hangon - Fordítás, Hagyomány, Lehetőség címmel rendez konferenciát a Váci Egyházmegyei Könyvtár és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A rendezvény középpontjában Káldi György első teljes magyar katolikus bibliafordítása áll, amelynek megjelenése 1626-ban egyik meghatározó mérföldköve volt a magyar nyelvű katolikus Bibliafordítások történetének.
A Váci Egyházmegyei Karitász szeretettel hív és vár mindenkit a Szent Márton-napi Fényösvényre.
November 9-én tartjuk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház felszentelésének ünnepét. Bár a köztudatban gyakran a Szent Péter-bazilika szerepel az első helyen, egyházjogi és liturgikus értelemben a lateráni főszékesegyház a mindenkori pápa mint Róma püspöke hivatalos temploma.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »