CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
„Egy amerikai kutatócsoport 1975-ben veszélyes kísérletet végzett: belerepültek egy hurrikán közepébe. Megállapították, hogy a maga körül mindent elpusztító felhő- és légörvény belsejében, a vihar »szemében« teljes szélcsend uralkodik” – ezzel a képpel invitál a Nagymarosi Levél az októberi találkozóra.A mi életünk – a minket körülvevő szűkebb vagy tágabb környezet vagy belső világunk – sem mentes viharoktól, békétlenségektől. Az őszi találkozón beletekintünk „a hurrikán szemébe”, odahúzódunk a viharban veszteglő bárkában békésen alvó Jézus mellé. Vele keressük, hogyan válhat életté számunkra a zsoltár sora: „Keresd a békét, és járj annak útján!” (vö. Zsolt 34,15)
A találkozó főelőadója Magyar Gergely OFM, kárpátaljai lelkipásztor lesz, a szentmisén pedig együtt ünneplünk majd Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapáttal. A nap zenei szolgálatát a káposztásmegyeri 3in1 zenekar, valamint Sillye Jenő és barátai végzik. A főelőadást követően idén is számos fakultáció, műhely várja az érdeklődőket – ezekről olvashatsz a honlapon: http://nagymaros.katolikus.hu
A találkozón a főelőadás végétől a szentmise kezdetéig folyamatosan lesz lehetőség gyónásra, lelki beszélgetésre a templomkertben.
A nap részletes programját és a találkozó énekeit megtaláljátok a találkozó infófüzetében, amelyet letölthettek a honlapról: http://nagymaros.katolikus.hu
*
Gyerekmaros
„Az Úr adjon nektek békét!” (Assisi Szent Ferenc)
Mi az a béke?
Jézus békésen aludt, miközben vihar dúlt a tengeren. „Uram, ments meg minket, elveszünk!” – mondták a tanítványok. (Mt 8,23)
Jézus mégis hogyan tudott békés lenni, miközben a hullámok dobálták a bárkát?
Az igazi béke Isten békéje bennem,
Ha békében vagyok Istennel, békében leszek szüleimmel, testvéreimmel, barátaimmal is.
Szeretnéd ezt közösségben átélni? Szeretnél segítő tippeket kapni ehhez? Gyere el ősszel a Gyerekmarosra! A napot Isten jelenlétében és békéjében töltjük játékkal, barátokkal, jó hangulatban, imádsággal.
Jelentkezés: https://gyerekmaros.hu/
Segítőknek: https://gyerekmaros.hu/regisztracio/onkentesek/
A város, ahol tájak, népek, szárazföldi és vízi utak mind összefutnak. Szent István óta püspöki székhely, ahol az ország egyetlen diadalíve áll, s ahová az ország első vasútvonala is megérkezett. Évszázadok óta a kultúra, az ipar és a kereskedelem otthona. A Duna történelmi emlékekben gazdag barokk ékköve. Nevét 950 éve írták le Garamszentbenedeken. 2025-ben ezt ünnepeljük.2025. október 24. péntek
Salamon
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”,...
Összes program »