CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Időpont: 2022. szeptember 16.Tovább a jelentkezéshez szükséges nyomtatványhoz >>
*
A zarándoklat a Karitász kiemelt lelki programja, ahol hálát adunk Istennek a tőle kapott áldásaiért, a Karitász elmúlt több mint három évtizedes megsegítésért, és egyben könyörgés a népek közti megbékélésért. Ezért nem egyszerű erőnléti, vagy teljesítménytúrának tekinthető, mivel ez annál jóval több: közösségi ima, és egyben lehetőség a teljes búcsú elnyerésére Szentkúton. A zarándoklat során a szécsényi hívek által régóta használt „Zarándokénekek” füzetből fognak imádkozni, énekelni. Ebből egy példányt minden zarándok részére biztosítunk.
A táv körülbelül 26- 30 km.
Az indulás 2022. szeptember 16-án pénteken reggel napfelkelte után, kora reggel a 7.00 órakor kezdődő szentmise után lesz a Szécsényi Ferences Templomtól. Érkezés Szentkútra aznap késő délután, kora este.
2025. december 24. szerda
Ádám és Éva
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott...
Összes program »