CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
A Budapest Kongresszusi Központban 15 órakor kezdődő hangverseny a Magyar Katolikus Kultúra Napjai idei rendezvénysorozatának központi eseménye, amelyen tizenöt egyházmegye számos kórusa, kétezer énekes ad bizonyságot arról, hogy aki énekel, kétszeresen imádkozik.
A Magyar Katolikus Egyház művészeti értékeinek bemutatására, szélesebb körű megismertetésére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia évről évre megrendezi a Magyar Katolikus Kultúra Napjait. 2013-ban október 7. és 13. között kerül megrendezésre a rendezvénysorozat. Kiállítások, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetés és más kulturális rendezvények várják az érdeklődőket országszerte.
Az október 19-i kórustalálkozón kétezer kórustag vesz részt, közülük tizennégy énekkar mintegy hatszáz tagja színpadra is áll, a kétrészes koncerten az egyházzenei irodalom ismert és kevéssé ismert alkotásai csendülnek fel kórusonként, illetve összkari megszólalásban. Megszólalnak a székesegyházak énekkarai, valamint a nagyobb városok és kisebb egyházközségek kórusai. Az esemény főszervezője Veres András szombathelyi megyéspüspök, a zenei főszervezők: Beer Miklós váci püspök, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke, Bubnó Tamás, Sapszon Ferenc, Tardy László karnagyok és Varga László karnagy, az OMCE központi igazgatója.
Az elhangzó kórusművek felölelik a zenetörténeti korszakokat a gregoriántól napjainkig. Különlegesség Tóth József karnagy Boldogasszony éneke, amelyet kórus és nép együttes megszólalására komponált. Daróci Bárdos Tamás Ünnepi kánonja ugyancsak nagyhatású kompozíció. A találkozó záróéneke, Varga László karnagy-zeneigazgató Millenniumi himnusza, melyet Rómában, a Szent Péter-bazilikában ezrek énekeltek a magyar nemzeti zarándoklaton. Ennek befejező szavaival zárul a kórustalálkozó: „Tartsd meg, Isten, magyar néped: Mária országát!”
„Egyházi kultúránknak talán a legtöbbekhez elérő, legtöbbeket aktívan is bevonó része az egyházzene. Emiatt is igen fontos, hogy becsüljük, őrizzük, csiszoljuk. A míves egyházzene azért is bír különös értékkel, mert az egyházi szertartásokba beépülve segíti az Istennel való találkozás elmélyítését, de a liturgián kívül, önállóan is megállja helyét, felkeltve hívő és akár nem hívő szomját, hogy elinduljon az élő víz forrásához” – írja Erdő Péter bíboros, az esemény fővédnöke a kórustalálkozóra kiadott füzetben található köszöntőjében. Ez a katolikus kórustalálkozó különleges a maga nemében, hiszen első alkalommal rendezik meg nem templomi körülmények között. A szervezők ezzel is szeretnék megmutatni, hogy az egyházzenének a templom falain kívül is létjogosultsága van a magyar kulturális életben.
(MKPK)
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »