CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Jézus Szíve ünnepét IX. Piusz terjesztette ki az egész Egyházra. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot, úrnapját követő péntek, idén június 16.Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot.
Jézus szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezi a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.
Fotó: A népszerű ábrázolás Szent Fausztina nővér látomásaiból született: az Irgalmas Jézus képén fénysugarakként árad az irgalmasság és a szeretet Jézus szívéből.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »