CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Szent András Betszaidában született, Jónás fia, Kéfás, azaz Szent Péter testvére. Előbb Keresztelő Szent János tanítványa volt, később Krisztust követte, és elvezette hozzá, Pétert is. Fülöppel együtt ő vitte Jézushoz az érdeklődő pogányokat. A csodálatos kenyérszaporításkor ő hívta fel Jézus figyelmét, hogy az egyik gyermeknél van hal és kenyér. Később háttérben maradt a tanítványok között, de tiszteletben állt, mert az apostoli névsorok mindegyike az első három közt közli nevét. A hagyomány szerint Szkithiában, Bithiniában, Kappadókiában, majd Achájában hirdette az evangéliumot. Patrasz városában, késő öregségében Aegeas helytartó elfogatta Andrást, és mivel nem tudta bálványimádásra kényszeríteni, X alakú keresztre feszíttette.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Időpont: 2026. szeptember 26-án, szombaton2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »