CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
2023. október 12-én indul a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Miniszterelnökség támogatásával. 2022-ben közel 9000-ren vettek részt október 6. és 9. között a jubileumi, 15. alkalommal megrendezett 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban határon innen és túl. 100 településen több mint 200 ökológiai, fejlesztő vagy szociális feladatot valósítottak meg ezen a hétvégén az erdőtelepítéstől elkezdve a parkrendezésen és szemétszedésen át egészen az idősotthon lakóival szervezett közös programokig.
Ebben az évben is azt kérik a fiataloktól, hogy ajánlják fel egyik legdrágább kincsüket, az idejüket. A péntek-szombat-vasárnap, azaz hetvenkét órán át megvalósuló önkéntes programra az ország minden területén lehet jelentkezni. A régiós koordinátorok várják azokat a programokat, ahol szükség lenne segítő kézre, s azokat a jelentkezőket is, akik segíteni szeretnének. A háromnapos programban idén is megtapasztalhatják a résztvevők, hogy Több vagy, ha adsz. A fiatalok idén is megmutathatják, mennyi jót lehet tenni a 72 óra alatt, amikor a szervező egyházak arra hívják őket, hogy ismét fogjanak össze, hiszen az eltelt évek alatt számtalan alkalommal bizonyították, hogy mennyi mindenre képesek közösen.
Információ a 72 óra önkéntes akcióról: 72ora.hu
Facebook: /72ora | Instagram: /72ora
*
Koordinátorokat az egyházmegyében:
Tóthné Ledniczki Terézia (Nógrád és Pest vármegyemegye)
+36 30 964 8615
Szlabonyiné Mézes Szilvia (Monor)
+36 30 634 5619
Szabó Tibor (Pilis)
+36 30 756 3005
Pekker Mónika (Pilis)
+36 70 675 0078
Szűcs Botond (Dunavarsány)
+36 70 410 5054
Krojher Gabriella (Vecsés)
+36 30 386 7470
Kozákné Kovács Ildikó (Szolnok)
+36 30 620 4655
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »