CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Vácon október 23-án hagyományosan koszorúzással emlékezünk Pétery József váci megyéspüspökre, akit 1942-ben neveztek ki és a kommunizmus idején meghurcoltak.Pétery püspök jelmondata: „Isten irgalmát éneklem mindörökké.” A néhai püspök megérezte, hogy a nehézségek, erőszak és zűrzavar közepette az irgalmas Isten végtelen szeretetéről kell szólni, ez az ő hivatása, küldetése. Az irgalom Istennek nagyon fontos tulajdonsága; az irgalom az ő odafordulása mindenki felé, a gyengébb, az elesettebb felé. Ez a gondolat a mai időkben is nagy aktualitással bír, gondoljunk napjaink háborús helyzetére.
Pétery József nemcsak püspöki működése alatt tett tanúságot Isten irgalmas szeretetéről, hanem a száműzetés éveiben is Isten irgalmas szeretetében élte az életét. „Az irgalmasság akkor nem lesz hamis, akkor lesz hiteles, ha az igazsággal párosul. Az irgalom nem zárja ki az igazságot, az irgalom és az igazság nem felcserélhető fogalmak, hanem egymás kiegészítői, egymás társai. Ha az igazsághoz nem társul az irgalom, akkor kegyetlen tud lenni, ha pedig az irgalomhoz nem társul az igazság, akkor hamis és hazug” – vallotta. A „fehér vértanú”-ként elhunyt váci püspök hiteles tanúságtevője volt mindkettőnek, az igazságnak éppúgy mint az irgalomnak és egyben e kettő forrásának Istennek.
*
A váci programsorozat keretében 2023. október 22-én vasárnap 19 órakor a Fehérek templomában dr. Bednarik Anasztázia DLA orgonaművész közreműködésével orgonahangverseny lesz a forradalom és szabadságharc emlékére. A renezvény ingyenes minden érdeklődő számára.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
A Nagyszülők és Idősek Hatodik Világnapját 2026. július 26-án, vasárnap tartja az Egyház. A világnap idén egybeesik Jézus nagyszülei, Szent Joakim és Szent Anna liturgikus emléknapjával. Az ünnepet Ferenc pápa alapította 2021-ben, de az idei tanítást már utódja, XIV. Leó pápa formálta meg, aki fenntartotta az Izajás próféta könyvéből választott hivatalos mottót:2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »