CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Időpont: 2024. március 23., 18 óraA Passió előtt fotókiállítás megnyitót tartanak, ahol egy szlovákiai fiatalember, Molnár Levente stációfotói tekinthetők meg, „Statio” címmel. Idén a nagyböjti és a húsvéti időszakban a kiállítás szabadon látogatható, melynek megnyitója 2024. 03. 23-án, este 17:45-kor lesz, a templomban.
„Statio című projektem 2019-ben készült diplomamunkaként, a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia szakon. A munka fő kérdése az volt, hogy létre jöhet-e, mint olyan, egy ,,szent" fénykép, és ez a kép vajon bekerülhet-e egy templom terébe. Hétköznapi emberekkel megrendeztem és eljátszattam Jézus Krisztus szenvedésének történetét, majd barokk stílusú fényekkel megfotografáltam azt. A Katolikus Egyház áldását adva munkámra megszentelte és felavatta a képeimet, így azok a különböző templomok kiegészítőivé és használati tárgyaivá váltak.
A Statio 2019 óta három ország számos templomában megjelent már, így vándorkiállításként több ezer emberhez eljutott” - mondta Molnár Levente a kiállított képekről.
A Passió előadás 40 fős lesz; 10 hittanos gyerek és 30 felnőtt szereplésével, hang és fénytechnika, zenei aláfestés, korhű jelmezekkel.
Rendező: Terényi Zsuzsanna
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a szentmisére és a további programokra!
A Katolikus Egyház szeptember 29-én ünnepli a szent főangyalokat. A liturgikus imádságok és a szentmise szövegei világossá teszik, hogy az angyalok tisztelése végső soron Isten dicsőségét szolgálja. Az angyalok olyan testetlen, de személyes és halhatatlan szellemi lények, akik akarattal és értelemmel bírnak, és tökéletességükben felülmúlják a földi teremtményeket. Történetük a teremtéssel kezdődött, amikor szabad akaratukból fakadóan hűségesek maradtak Istenhez, jutalmuk pedig az örök boldogság lett.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »