CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» PROGRAMOK »
Az egyik legrégebbi katolikus egyházi ünnep, Jézus Szentlélektől való fogantatásának napja. Gábriel arkangyal meglátogatta Szűz Máriát, és elmondta neki, a Jóisten őt választotta, hogy Fiának édesanyja legyen.Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését (Conceptio Domini, Conceptio Christi) ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, idén április 8-án.
Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb ünnep (Örömhírvétel; a legszentebb Istenszülő örömhírvétele néven), Rómában a keleti származású I. Sergius pápa (687–701) honosította meg Annuntiatio Domini (az Úr hírüladása) néven.
Legrégibb liturgikus emlékeink is számontartják az ünnepet – az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét, és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.”
Az ünnep magyar elnevezése onnan ered, hogy a fák oltását nálunk ez idő tájt szokták végezni. Országszerte általános szokás volt, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat.
A lelki adoptálók hagyományosan ezen a napon kezdik meg 9 hónapig tartó imádságukat, amelyet egy-egy veszélyeztetett magzatért és édesanyjáért ajánlanak fel.
Aki szeretne az imádságba bekapcsolódni, itt tájékozódhat: https://lelkiadoptalas.hu/
*
Érdekességként hívjuk fel a figyelmet a Sződ, Vácrátót és Váchartyán között található Gyümölcsoltó Boldogasszony pihenőhelyre és fűzkápolnára, mely igen szép látványt nyújt az idelátogatók számára.
Kép: Gyümölcsoltó Boldogasszony pihenőhely és fűzkápolna
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel rendezik meg a Pueri Cantores Magyar Szövetség (PCMSZ) I. Nemzetközi Kórustalálkozóját idén július 10. és 13. között Gödöllőn. Az eseményen tizenhét magyar és külföldi kórus énekel közös vesperáson és szentmisén, ad koncertet együtt és külön-külön; tart békeimát, felvonulást és zarándoklatot. A kezdő szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök vezeti.
A Lámpás 92 Közhasznú Alapítvány szeretettel meghívja Önt és barátait a L’Art26 Kárpát-medencei képzőművészeti programsorozat „Lámpások szigete” című erdei kiállításmegnyitó ünnepségére, ahol értelmi fogyatékossággal élő képzőművészek alkotásait mutatják be a Börzsöny szívében.2026. július 5. vasárnap
Emese és Sarolta
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »