CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» PROGRAMOK »
A húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is az ezt követő vasárnapon tartják.Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E hetekben az Egyház Jézus Krisztus kereszthalálára, feltámadására és végül dicsőséges mennybemenetelére emlékezik. Jézus valójában húsvétkor már testében is megdicsőülve átment az Atyához, de negyven napon át megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben; megmagyarázza nekik az ószövetségi Írásokat és a róla szóló jövendöléseket.
Lukács evangéliuma végén leírja Jézus mennybemenetelét: Jézus itt búcsúbeszédében mondja: „Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát.” A Szentlélek majd megnyitja elméjüket, hogy megértsék az Írásokat. Csakugyan, pünkösdkor minden világos lesz az apostolok számára, ahogy Péter apostol beszédeiből láthatjuk.
A mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya „jobbján ül”, vagyis vele együtt a mindenségen uralkodik. Végleg megvonta látható jelenlétét övéitől, de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén. (ApCsel 1,-11; Lk 24, 46-53)
*
Egyházmegyénk területén a Ceglédi Plébániához tartozik a csemői Urunk menybemenetele temploma. Csemő Római Katolikus temploma 1992-2000 között épült, szimpla tornya a bejárattól balra áll. Toronysisakja hagymasisakszerű kiképzést kapott. Bejárata előtt pedig árkádsor található. A szentélyben lévő oltárkép (250 x 180 cm) Szutor Katalin kortárs festőművész alkotása. Búcsú ünnepét minden év május 28-án tartják.
Fotó: A csemői Urunk menybemenetele templom oltárképe
2026. március 23. és szeptember 27. között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum ad otthont a TOTUS TUUS – „Teljesen a Tiéd” című egyedülálló kiállításnak, amely Szent II. János Pál pápa életét, örökségét és a történelemre gyakorolt hatását mutatja be. A tárlat annak a pápának állít emléket, aki a kereszténység történetében a második egyházi vezető, aki nem Itáliában született és az első és máig egyetlen, aki Közép-Kelet Európából érkezve foglalta el Szent Péter trónját.
Június 20-án, szombaton 15:30 és 23:00 óra között újra felfedezhetik az érdeklődők Vác egyházi kincseit - ahogy nem mindig láthatók. Egyetlen karszalaggal megnyílik a múlt: barangoljon a Püspöki palota patinás falai között, fedezze fel egyedi idegenvezetőkkel az Egyházművészeti Gyűjtemény titkait, lépjen be a monumentális Székesegyházba, és csodálja meg a naplementét a Toronykilátóból.2026. június 13. szombat
Anett és Antal
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az...
Összes program »