Az egyetemes Egyház számára XXII. János pápa 1334-ben, az avignon-i fogság idején rendelte el az ünnepet. A rendelkezés Róma számára volt fontos, mert a világon mindenütt önként megtartották már korábban. Ettől kezdve folyamatos a liturgikus ünneplés egységesen. A VI. Pál féle Misekönyv még azzal tette tökéletesebbé az ünneplést, hogy a három liturgikus évnek megfelelően más-más szentírási szakaszokat olvastat a misén ilyenkor.

A szentírási szakaszok rámutatnak arra, hogy a kinyilatkoztatás által az ember képes megismerni hitünknek ezt az igazságát. Az olvasmány Mózes második könyvéből (Kiv 34,4b–6.8–9) való részlet. „Az Úr, az Úr irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag” – nyilvánította ki magát Isten Mózes előtt. A Válaszos zsoltárban a három ifjú hálaénekével felel az Egyház, és állandóan ismétli: „Dicséretes és magasztos örökkön örökké”. A szentlecke (2Kor 13,11–13) arról az elválaszthatatlan közösségről szól, amelyet Isten szeretete és a Szentlélek hoz létre bennünk. Az Alleluja vers az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőítése, amelynek titkát Urunk a búcsúbeszédében tárja elénk. Az evangélium az Isten szeretetéről tanít, aki elküldte Fiát, hogy általa üdvözüljünk (Jn 3,16–18).

*

A fényképen a Szentháromság oszlop látható - a váci Piarista templommal szemben található - mely 1750-1755 között készült. A homokkő szoborcsoportot az 1740-41-es pestisjárvány megszűntéért hálából állították a túlélők. A kompozícióban elsősorban a pestistől védő szentek szobrait helyezték el. Az oszlopon a korabeli megosztottságnak megfelelően Püspök-Vác és Káptalan-Vác Madonnás címere is látható. Egyike a legrangosabb váci műemlékeknek.